Közélet
2016. június 3. péntek

Ők vehették át a Gyermekeinkért Díjat

Ők vehették át a Gyermekeinkért Díjat
Ők vehették át a Gyermekeinkért Díjat

A pedagógusnap alkalmából tartott városi ünnepségen adták át a Gyermekeinkért Díjat, amelyet idén Bosnyák Zoltánné és Damjanovitsné Eke Violetta vehetett át.

Bosnyák Zoltánné a Paksi Benedek Elek Óvoda intézményvezetője. Tanulmányait követően, 1987-től a III.-as számú óvodában dolgozott tagóvodavezetőként. A soproni pedagógiai főiskolai kar tanáraival közösen részt vett az „Óvodai nevelés játékkal, mesével” című országos, akkreditált nevelési program előkészítésében, majd később gyakorlati megvalósításában és továbbfejlesztésében. 1999-ben sikeresen pályázott a Benedek Elek Óvoda intézményvezetői posztjára. Az ő irányításával valósult meg a három tagintézmény különböző nevelési programjának közös egységgé formálása. Sikeres pályázataik keretében Európa számos országában nyertek betekintést más óvodák életébe, és szereztek szakmai tapasztalatokat. Bosnyák Zoltánné 2014-ben mesterpedagógus végzettséget szerzett, 2015 márciusától közoktatási szakértői feladatokat is ellát. Bosnyák Zoltánné olyan vezető, akinek ajtaja mindenki előtt nyitva áll, korrekt és döntéseiben következetes, hangzott el a méltatásban.

Damjanovitsné Eke Violetta a Paksi Vak Bottyán Gimnázium matematika–fizika szakos tanára. Nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, innovatív pedagógus, aki kiemelkedő hivatástudattal és gyermekszeretettel végzi tevékenységét. 1995 óta tanít a paksi gimnáziumban, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője, 2001-től az iskola minőségfejlesztő csoportjának tagja, osztályfőnök. A tehetséggondozást és a felzárkóztatást egyformán szívügyének tekinti. Tanítványai a legrangosabb versenyek megyei és országos élmezőnyében is szerepeltek. Damjanovitsné Eke Violetta munkássága a pedagógiai tevékenység minden területén kiemelkedő, rendkívül impulzív egyéniség, aki teljes személyiségével nevel. 2012. október 23-án a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kiemelkedő eredményeiért elismerésben részesítette. 2013-ban „Kiváló tehetséggondozó” elismerésben részesült, a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat Budapesten vehette át.

A pedagógusnapi városi ünnepségen Szabó Péter Paks alpolgármestere mondott beszédet, a két díjazott mellett nyugállománya vonulókat és jubileumi diplomás pedagógusokat is köszöntöttek. Mindezek után Mellettünk címmel Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje következett. Az ünnepet állófogadással zárták, ahol Süli János polgármester mondott pohárköszöntőt.

Fotó: paksihirnok.hu