Színes
2016. augusztus 24. szerda

Kihirdették a virágosítási verseny eredményét

Kihirdették a virágosítási verseny eredményét
Kihirdették a virágosítási verseny eredményét

Az előző évekhez hasonlóan három kategóriában zajlott az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány tizenkilencedik lakossági virágosítási versenye az önkormányzat támogatásával. A nevezők munkáját értékelő zsűri két alkalommal szemlézett a portákon, az értékelésnél az egynyári és évelő virágok, a fák és bokrok mennyiségét, arányát, a füves területek méretét, és a kert gondozottságát vette figyelembe, valamint a városképpel való összhangot. Az alapítvány székhelyén tartott záróünnepségen Süli János polgármester és Kissné Hegyi Ilona az alapítvány kuratóriumának elnöke mondott köszönetet a részvevőknek, majd a kiemelkedőnek ítélt kertek művelői minősítéseket vehettek át.

Aranyat kapott a kertes házak megméretésében Kiss Lajosné Dunakömlődről, valamint Nikl Józsefné, Kern Józsefné és Czekmeister Sándor, a lépcsőházak közül az Építők útja 14., az utcák közül pedig a Gábor Áron utca. Ezüst minősítést ért el a legszebb virágos kertes ház kategóriában nevezők közül Fink Mártonné és Péri Józsefné, mindketten a Gábor Áron utcából, a legszebb virágos lépcsőházak megméretésében pedig a Kodály Zoltán utca 9. és 10. Bronz minősítésben részesült virágos kertes házért Gyarmathy Katalin, Krausz Nándor, valamint a dunakömlődi Adorján Józsefné, a legszebb virágos lépcsőház kategóriában pedig a Szent István tér 22. és a Kishegyi út 28.

A minősítést elért nevezők emlékplakettet kaptak, a többiek ajándéktárgyat vehettek át, és mindannyiuk munkáját díjazzák virágpalántákkal is, amiket jövő tavasszal vehetnek majd át. A kertes házak kategóriájában egyébként nyolcvan jelentkezés volt, lépcsőházat tizenegyet, utcát pedig hármat neveztek.