Kultúra
2017. február 14. kedd

Kultúrházak éjjel-nappal

Kultúrházak éjjel-nappal
Kultúrházak éjjel-nappal

A kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos kezdeményezéshez csatlakozva három napon át várták hagyományőrző programokra, színházba, moziba a közönséget a Csengey Dénes Kulturális Központba. A programsorozatot gyermektáncházzal nyitották, este a Bartina zenekar adott koncertet, majd farsangi batyus mulatságra várták a közönséget a 40 éves Paksi Városi Vegyeskar és a kulturális központ közös szervezésében. Szombaton a Tűzvirág Táncegyüttes Gyermekzsibongó elnevezésű hagyományőrző programjával indul a nap a farsang jegyében, délután pedig paksi alkotók műveiből nyitottak meg kiállítást, volt felolvasószínház olyan máskor nem látogatható helyszíneken, mint a hőközpont, a zenekari árok és a zsinórpadlás, aztán Zseblámpával a Csengeyben elnevezéssel játékot indítottak, majd éjszakai filmklubba várták az érdeklődőket. Az idei Kultúrházak éjjel-nappal rendezvényeit Könyves (busó) vasárnappal zárták, ahol Gyurkó Ferenc maszkfaragó és Gyurkóné Szanyi Mária mutatták be a busó hagyományokat a művelődési központ könyvtárában.