Közérdekű
2015. október 26. hétfő

A közösségi együttélésről is szó volt az ülésen

A közösségi együttélésről is szó volt az ülésen
A közösségi együttélésről is szó volt az ülésen

Az állattartással, a társasházi együttéléssel és a város jelképeivel kapcsolatos szabályokat tartalmazza a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló új, 2016. január elsejétől életbe lépő önkormányzati rendelet, melynek elfogadásáról – csakúgy, mint a növények telepítéséről szóló helyi szabályozásról- októberi ülésén döntött a képviselő testület. Elfogadta a grémium a Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatát, illetve határozatot fogadtak el arról, hogy 2016. január elsejétől a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás feladatát változatlanul a Paks Kistérségi Szociális Központ keretein belül kívánják biztosítani. Zárt ülésen határozott a testület a „PRO URBE Emlékérem” adományozásáról, a kitüntetéséket az október 23-i városi ünnepségen adták át. Döntöttek a „Segítő Kéz” díj kitüntetés adományozásáról is, az elismeréssel Molnár Imréné munkáját köszöni meg a város novemberben a Szociális Munka Napja alkalmából szervezett ünnepségen.