Mittler József

Pro Urbe Emlékérem

Mittler József. Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

Nyugalmazott földrajz szakos tanár, aki 1965-től 2000-ig a Paksi Vak Bottyán Gimnázium tanára, 1996-től igazgató-helyettese, valamint felnőttoktatási tagozatvezetője volt. Hét nappali és négy levelező osztály osztályfőnöke volt. Vonzó volt az osztályába járni, hiszen a napi tanulmányok mellett rengeteg kirándulást szervezett. Ezek költségét közös munkákból teremtették elő, nyári szünetekben konzervgyári vagy mezőgazdasági munkát végeztek tanítványai. Az alsóbb évfolyamosok számára megyei osztálykirándulásokat, a harmadik-negyedikesek számára külföldi utakat szervezett. A 70-es, 80-as években nagy eseménynek számított 8-10 napot tengerparton vagy Berlinben, Moszkvában, Prágában vagy Leningrádban tölteni.

Már 1966-ban részt vett az Országjáró Diákok Országos Találkozóján, amit 18 éven át folytattak.

Minden évben március 15-én Petőfi emléktúrát szervezett Paks-Borjád , valamint Rákóczi emléktúrát Budapest-Kassa között.

12 évig érettségi elnöki feladatokat is ellátott, 1997-2016 között a Paksi Vak Bottyán Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának tagja volt.

1969-ben új sportágat honosított meg Tolna megyében, a tájfutást. A diákok kezdetben a gimnázium Sportkörében, később a Paksi Sportegyesületben versenyeztek. A négy évtized alatt a leigazolt versenyzők száma 1500 fölött volt, tanítványai évente 25-30 megyei és országos versenyen szerepeltek.

35 évig a Tolna Megyei Tájfutó Szövetség elnöke volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke.

Több közéleti szerepet is vállalt, 1995-től 15 évig az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány kurátori tisztségét töltötte be, 4 évig a Telepaks Kistérségi Televízió felügyelő bizottsági tagja volt.

A pedagóguspályán eltöltött 44 év során több megyei, országos és állami kitüntetésben részesült, legrangosabb a 2007-es Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt.