Javasolt útvonalak

Paks – Csámpa

A város önkormányzata pályázati támogatást nyert el 2011-ben, a Dél-dunántúli Operatív Program keretében a beruházáshoz, melynek célja a Paks és Csámpa közötti kerékpárút megvalósítása volt. A szakasz hossza mintegy 1500 méter, nyomvonala a 6-os számú főút mellett halad. Csatlakozik a várost elkerülő út mellett haladó, és a lakótelepen véget érő kerékpárúthoz, keresztezi az atomerőmű két bejáróútját, így az ott dolgozók könnyebben megközelíthetik munkahelyüket. A bicikliút összeköttetést jelent Paks városközpontja, lakótelepi része, a paksi atomerőmű és Csámpa között. Összességében 4,5 kilométer hosszú.

Forrás: www.ma.hu

Paks – Madocsa

A Duna-projekt keretében a folyó Tolna megyei védelmi vonalán a töltések fejlesztésére került sor 2014-ben, melynek köszönhetően újabb gátszakaszokon lehet kerékpározni a Dunánál. 41 kilométeres töltésszakaszt adott át a kivitelező az üzemeltető vízügyi igazgatóságnak. A fejlesztés során Bölcskétől Bátáig kiépült a töltésen vezető aszfaltút, amely többek közt kerékpáros közlekedésre is alkalmas.

Forrás: www.holkerekparozzak.hu

Forrás: www.kenyi.hu