Szenior tánc

Fotó: szeniortanc.hu


A mozgás és az együttlét örömét, a memória frissítését ígéri a csatlakozóknak a Szenior örömtánc, amely megérkezett Paksra. Az első találkozót 2018. február 14-én tartják a Csengei Dénes Kulturális Központban. A terv az, hogy szerdánként találkoznak majd a táncolni vágyó szépkorúak ugyanitt ugyanebben az időpontban.

Az országban sok helyen sikerrel működik a Csirmaz Szilvia által Magyarországra „importált” Szeniortánc, ami kifejezetten az idősebb korosztály számára kitalált, forradalmian új, közösségi mozgásforma. A nyugat-európai országokban már 45 éve működik, de hazánkba csak nemrég jutott el.

Nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes tánctudásra. Az oktató megmutatja, majd gyakoroltatja a csoporttal a rövid koreográfiát, amit meg kell jegyezni. Először speciális, úgynevezett ritmikus beszéddel segíti a tanulást, majd amikor már jól megy, zenére táncolja el a csoport – többször is – a táncot.

A Szenior Örömtác az idős szervezethez igazított, kíméletes sporttevékenység és „agytorna”, ami a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását. Alaplépések kíméletesek az izmok, ízületek számára, egyszerű lépések, fülbemászó zene, oldja a feszültséget, életenergiát ad, kiegyensúlyozottá, boldoggá tesz, pozitívan hat testre és lélekre egyaránt, a táncolás öröme kortalan.

Paksra Várdombról érkezik az oktató, Iván Attiláné Marcsi személyében.

A február 14-i és a február 21-i foglalkozások ingyenesek. Ezekhez semmi másra nincs szükség, csak kényelmes váltócipőre és innivalóra.

Helyszín

Csengey Dénes Kulturális Központ
Cím:7030 Paks, Gagarin utca

Hogyan jutok oda?