Hírek

Új imázsfilm készült Paksról

2017.12.12, 17:18 | Paksi Hírnök

Elkészült Paks városbemutató- illetve imázsfilmje, mindkettő Vida Tünde és Babai István alkotása. A filmekről sajtótájékoztatót tartott az alkotópáros, Szabó Péter polgármester és Kovács Sándor alpolgármester a Városházán. Bár négy éve készült már imázsfilm, a mai felgyorsult világban mindenképpen időszerű két-három évente megújítani a városról alkotott képet – hangsúlyozta Szabó Péter polgármester kiemelve, hogy főként szükséges ez most, amikor olyan jelentős beruházás előtt áll a város, mint az atomerőmű-építés. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy két filmet is készíttet Paksról, melyek munkálataival a Tolna megyei imázsfilmet is jegyző Vida Tünde-Babai István alkotópárost bízták meg. A városismertető film hosszabb, több mint hét perces, és elsősorban a befektetőknek, illetve az ide érkező munkavállalóknak készült. Az imázsfilm két-három percben teremt hangulatot, amellyel arra készteti megtekintőjét, hogy látogasson el Paksra. A polgármester úgy véli, hogy jól sikerültek a filmek, és elérik céljukat. Vida Tünde azt mondta, arra törekedtek Babai Istvánnal, hogy a négy évszakot felölelő forgatás során minél több modern képalkotó eszközt és módszert alkalmazzanak, hogy reális, de szép képet mutassanak a városról. A bőség zavarával küszködtek, le kellett szűkíteni az információkat annak érdekében, hogy beleférjenek az időkeretbe; folyamatosan egyeztettek a városvezetéssel is. Munkájuk során kedvező fogadtatásra találtak a paksiak körében, akik közül többen jelentkeztek szereplésre, miután megtudták, hogy imázsfilmet készít a páros. Kovács Sándor alpolgármester kiemelve a városmarketing szerepét méltatta az alkotásokat, amelyek elé nagy várakozással tekintett. Megjegyezte, hogy a filmek teljes körűen bemutatják a várost, ezen belül sok olyan dolgot is, amiket a hétköznapokon nem mindig veszünk észre. A filmek a magyar mellett angol, német és orosz nyelven lesznek elérhetőek Paks megújult honlapján, illetve a későbbiekben adathordozó eszközön is.

Készül az önkormányzat a sokasodó feladatokra

2017.12.11, 21:25 | Paksi Hírnök

Majd’ három tucatnyi napirendet tárgyalt idei utolsó ülésén a város képviselő-testülete. Az ülést nyitó közmeghallgatás egyetlen hozzászólója Binder Edit volt, aki amellett, hogy szorgalmazta a Petőfi és csatlakozó utcák vízelvezető árkainak lefedését, több közlekedésre vonatkozó kérdést, javaslatot tárt a városvezetők elé. Szabó Péter polgármester válaszában emlékeztetett rá, hogy elkészült és véleményezés alatt áll a közlekedési koncepció, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. A piac elköltöztetését nem tervezi az önkormányzat, viszont felmerült egy vásárcsarnok építésének gondolata, mondta a témához fűződő kérdésre Szabó Péter. A testület hetedjére módosította idei költségvetését keretet biztosítva a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, korszerűsítésére, az ASE és PSE támogatására, valamint a településrendezési eszközök módosítását szolgáló összeg emelésére. Három százalékkal növelték az önkormányzati lakások bérleti díját, 3,6 százalékról 2,2-re mérsékelték az építményadó mértékét a kis- és középvállalkozóknak tett ígérethez híven annak eredményeként, hogy a Paksi Atomerőművel sikerült megállapodást kötni 15 éves időszakra. Kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Liget utcában a volt borkombinát területét, mert ott a tervek szerint lakások épülnek. A határozatban kikötötték, hogy készüljön beépítési tanulmányterv. Elfogadták a Pollack Mihály utcától északra fekvő terület telepítési tanulmánytervét és beépítési tervét azzal a kitétellel, hogy megvizsgálják egy záportározó építésének szükségességét. A testület döntése értelmében változik a hivatali struktúra, új osztályok jönnek létre, átcsoportosítások történnek annak érdekében, hogy az erőműbővítés miatt megnövekedett feladatmennyiséggel meg tudjanak birkózni. A hivatal munkájának értékelésekor – ami szintén ezen ülés témája volt – dr. Blazsek Balázs azt mondta, jövőre bizonyára egyes területeken nagyobb létszámra lesz szükség. Szintén az atomerőmű bővítéséhez fűződő feladatokkal indokolták egy új cég, a Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. létrehozását. A társaság elsősorban a kormánnyal kötendő külön megállapodásban szereplő beruházások lebonyolításáért és az így létrejött vagyontárgyak kezeléséért felel, vezetője dr. Darányi Attila lesz. A törzstökéhez szükséges 30 millió forintot a felhalmozási céltartalékból biztosítják a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú társaságnak. Átalakítják a DC Dunakom Plusz Kft.-t zártkörűen működő részvénytársassággá. A feladat elvégzésével dr. Sárosi Józsefet bízzák meg. A 2018 februárjától új struktúrában működő céggel szemben a városvezetés elvárása, hogy a mostani színvonalon gondoskodjon a közterületek, parkok fenntartásáról, illetve versenyképessége javításával tegyen szert többletbevételre, így garantálva a munkaerő helyben tartását. A megfelelő cégstruktúra, személyi állomány és géppark kialakítása olyan megrendeléseket eredményezhet, amelyekben a helyi cégek alvállalkozóként bekapcsolódhatnak – részletezte a döntés hátterét Szabó Péter. A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt a Paksi Ipari Park fejlesztésére vonatkozó előterjesztésről és a Paks Kultúrájáért kitüntetésről. Az elismerést Szeriné Hipszki Györgyinek, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium magyar tanárának ítélte egyhangú döntésével a város képviselő-testülete.

Együttműködési megállapodást írtak alá a Paksi Metszetben

2017.12.07, 19:02 | Paksi Hírnök

Együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Régészeti Tanszéke és a Paksi Városi Múzeum. A dokumentumot prof. dr. Bereczkei Tamás dékán és dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a múzeum igazgatója írták alá a Paksi Metszetben. – Hosszú évek óta a pécsi egyetem tanszéki tanásatásaként is funkcionál a lussoniumi feltárás, de egyéb együttműködések is voltak a két intézmény között, így például konferencia és kiadvány is született már közös munkájuk eredményeként, illetve múzeumpedagógiai órára is érkeznek hallgatók a paksi múzeumba – tájékoztatott dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna. A múzeum igazgatója kiemelte, hogy régi elképzelésük vált valóra az együttműködési megállapodás aláírásával, ami további lehetőségeket ad a partnerségre az oktatás, kutatás területén. – A lussoniumi ásatásokon a hallgatók megismerik azokat a technikákat, módszereket, ásatási ismereteket, amelyeket a munkájukban alkalmazni kell, így nem csak elméleti régészeti oktatásban részesülnek, ami fontos számunkra – mondta Prof. dr. Bereczkei Tamás dékán. Hozzátette, hogy új képzési követelményrendszer lépett életbe az elmúlt egy évben, amiben hangsúlyos, hogy több gyakorlati oktatást építsenek be a hallgatók képzésébe. Szabó Péter, Paks polgármestere köszönőjében kiemelte, hogy örömteli a megállapodás, mert így még intenzívebb lesz az együttműködés a két intézmény között. Hozzátette, hogy az elmúlt hetekben a város önkormányzata és a Pécsi Tudományegyetem tárgyalássorozatot folytatott, aminek eredményeként együttműködési megállapodást fognak kötni, várhatóan valamikor a jövő év elején. A most aláírt megállapodás ennek jó előszele – fogalmazott. A témáról bővebben olvashatnak a Paksi Hírnök december 15-én megjelenő számában.

Jótékonysági akciót szervez az önkormányzat

2017.11.30, 13:36 | Paksi Hírnök

A paksi önkormányzat csatlakozik az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által – idén a Paksi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálta javára – elindított jótékonysági ajándékcsomag-gyűjtéshez. Akik részt szeretnének venni a Gondolj Te is a városunkban élő, nehezebb sorsú gyerekekre! elnevezésű akcióban, azoktól azt kérik, hogy töltsenek meg egy vagy akár több cipősdobozt ajándékkal, írják rá, hogy milyen korú és nemű gyermeknek szánják, és juttassák el valamelyik gyűjtőpontra. A már nem használt, de jó állapotú játékok mellett kerüljön a csomagba egy kis édesség és az életkornak megfelelő tisztálkodószerek, például tusfürdő, fogkrém. Az ajándékcsomagokat december 15-ig lehet leadni a Városházán, a Tourist Info irodában és Agricum üzletben, a Csengey Dénes Kulturális Központban, valamint a Forraltbor és Kolbászünnepen, amit december 9-én rendeznek a Sárgödör téren. Az összegyűjtött ajándékcsomagokat a Katolikus Karitász paksi csoportja, a Segítők Háza, a Paks Kistérségi Szociális Központ Fogyatékosok Nappali Ellátója, valamint a Paksi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat juttatja el a rászoruló gyerekekhez – tájékoztatott Kovács Sándor. Az alpolgármester azt is elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a csomag mellé élményt is szeretnének adni az ünnep alkalmából a rászoruló családoknak. Filmszínházi előadást tartanak december 29-én 10 órától a Csengey központban, ahol a Mozgómozi keretében a Coco című animációs filmet vetítik. A programmal 360 főt ajándékoz meg az önkormányzat és az atomerőmű, a jegyeket az akcióhoz csatlakozott segítő szervezeteken keresztül juttatják el az érintettekhez.

Töretlen az érdeklődés a Ki mit tud? iránt

2017.11.28, 20:11 | Paksi Hírnök

Rekordszámú résztvevővel zajlott az idei Ki mit tud? A programot a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezte az önkormányzat támogatásával. A tizenharmadik alkalommal megrendezett programra százötven nevezés érkezett, de háromszáznál is többen álltak zsűri elé, mivel a tánc és zene művészeti ágban csoportos produkciók is voltak. A jelentkezők több településről érkeztek, határon innen Paks mellett Dunaföldvárról, Bonyhádról, Szekszárdról, Tolnáról, Dunaújvárosból, Tatáról, Bátáról, Dunaszentgyörgyről, Pusztahencséről, Tengelicről, Gyönkről, Gerjenből és Nagydorogról, illetve határon túlról Paks két testvértelepüléséről, Viskről és Kézdivásárhelyről. A versenyprodukciókat a kulturális központ helyiségeiben, illetve a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskolában mutatták be a versenyzők. Zárásként gálára invitáltak a szervezők, aminek műsorára a versenyprodukciók közül válogattak, majd kihirdették az eredményt. Összesen 17 arany, szintén 17 ezüst, valamint 16 bronz minősítést adtak ki, és 11 különdíj is gazdára talált. Ami a kategóriákat illeti a palettán hangszeres zene, ének-népdal, vers- és prózamondás alsó tagozatosok, felső tagozatosok és középiskolások korcsoportban, tánc, ének-könnyűzenei kategória szerepelt, valamint újdonságként külön kategória lett a mesemondás, amire csak alsó tagozatosok neveztek, illetve teljesen új volt a felső tagozatosoknak és középiskolásoknak hirdetett dalszövegek versben-prózában.

Másfél milliárdos pályázati lehetőséget kínál a JETA

2017.11.28, 19:00 | Paksi Hírnök

Hét kategóriában várja a támogatotti körbe tartozó települések pályázatait a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA). A kuratórium Bogyiszlón tartott ülésén tette közzé felhívását. A korábbinál több településnek van lehetősége támogatáshoz jutni akár önerő vállalása nélkül is. A Paksi Atomerőmű által alapított Jövőnk Energia Térségfejlesztési Alapítvány másfélmilliárd forintos keretére negyvenhét település nyújthat be pályázatot 2018. január 30-ig. Az összeget az előző évekhez hasonlóan a Miniszterelnökség bocsátja a JETA rendelkezésére, miután az benyújtotta térségfejlesztési programját. A támogatási szerződést a Miniszterelnökség részéről Süli János és Lázár János miniszterek írták alá. A korábbiakhoz képest hattal több településnek van lehetősége pályázni. Dr. Kovács Antal elnök azt mondta, az igazság elve indokolta a bővítést. Nőtt a benyújtható igények száma is, így egy község vagy város akár öt pályázatot is benyújthat önállóan vagy konzorciumban. A meghatározott fejlesztési célok a korábbiaknál szorosabban illeszkednek a Paksi Atomerőmű kapacitás-fenntartásához, előnyt élveznek a térségi és települési szolgáltatási infrastruktúra fejlesztésre irányuló projektek. A bogyiszlói kuratóriumi ülésen hét ablakot nyitottak meg, lehet pályázni megvalósítás alatt álló, nagyobb léptékű pályázatok önrészének részleges kiváltására, életminőség és életbiztonság emelését célzó programokra, épületek energia-racionalizálására, helyi építészeti értékek megóvására. Legfeljebb ötmillió forinttal támogatja az alapítvány tanulmánytervek elkészítését és maximum egymillió forinttal közösségi rendezvények szervezését főként kis településeken. Két utóbbi pályázati célnál nincs szükség önerőre és – figyelembe véve a településvezetők visszajelzéseit – egy, legfeljebb 15 millió forint értékű beruházáshoz is lehet százszázalékos támogatást nyerni. Összességében jelentősen nőttek az intenzitási szintek, azaz kevesebb önerővel is tudnak fejleszteni a Paksi Atomerőmű térségében fekvő települések.

Első kézből juthattak információhoz a vállalkozók

2017.11.24, 22:30 | Paksi Hírnök

Huszonnégy órában zajlik majd a munka az erőműépítés során. Műszakváltásokkor közel háromezer dolgozó utaztatását kell majd megoldani, a dolgozóknak szabadidejükben hasznos időtöltést kell biztosítani, etetni, gyógyítani kell őket – mondta el a paksi önkormányzat és az Atomsztrojexport Rt. által közösen szervezett fórumon az ASZE csoporthoz tartozó cég paksi fióktelepének vezetője. – A Paks-Szekszárd távolságnál nagyobban nem gondolkodunk a munkaerő utaztatásánál – tájékoztatott Gennady O. Tyepkán. Megtöltötték vállalkozók, cégvezetők és más érdeklődők a Duna Hotel konferenciatermét azon a fórumon, amelyet a város önkormányzata azzal a céllal hívott életre, hogy közvetlen információhoz juttassa a szolgáltatói szektor képviselőit elősegítve, hogy minél sikeresebben vehessék ki részüket a Paks II. projekthez kapcsolódó feladatellátásból, illetve a Pakson tartózkodó orosz és majd később más nemzetbeli munkavállalók mind otthonosabban érezhessék magukat. Szabó Péter polgármester arról beszélt, hogy az önkormányzat is készül az ideérkező munkavállalók ellátásra – számtalan tanulmány született, tervpályázatokat hirdettek –, de fontos feladatnak tartják, hogy a vállalkozók, a szolgáltató iparban dolgozók első kézből kapjanak információt a várható igényekről. -Gyakorló vállalkozóként tudom, hogy milyen fontos, milyen sok előnyt jelent az információ – fogalmazott Kovács Sándor alpolgármester hangsúlyozva, hogy az önkormányzatnak éppen az a célja, hogy a rendelkezésére álló információkat megosztva elősegítse a paksi vállalkozók „helyzetbe kerülését”. Mint rámutatott, korántsem csak az atomerőmű építése jelent kihívást, illetve lehetőséget, hiszen nagyon komoly városfejlesztési programot valósít meg az önkormányzat a következő években. Gennady O. Tyepkán azt mondta, jelenleg körülbelül hetven orosz szakemberük dolgozik Pakson, állandó munkatársak, illetve kiküldetésben lévők. Számuk év végéig elérheti a százat, jövő év végére pedig minimum megduplázódik. Gennady O. Tyepkán tájékoztatása szerint fokozatosan emelkedik majd az erőmű építőinek létszáma, ami várhatóan eléri a nyolc- családtagokkal együtt a tízezret, s eközben a Paks II. Zrt. is bővíti szakemberállományát, a majdani üzemeltetői létszám körülbelül kétezer lesz. A szakember kendőzetlenül beszélt arról, hogy milyen nehézségekkel találkoznak nap, mint nap elsősorban a nyelvi akadályok miatt. Szavai szerint olyan hétköznapi gondokkal szembesülnek, hogy nem lehet oroszul taxit hívni, nem tudják, honnan lehet ételt rendelni, kicsi a szállodai kapacitás, nincs patyolat, ahol a munkaruhákat tisztítani lehetne és kevés az olyan vendéglátóhely, ahova be lehetne ülni vacsorázni. – Az önök segítsége nélkül ezeket a problémákat nem tudjuk megoldani – fogalmazott. A fióktelep vezetőhelyettese kérte, hogy oroszul, de legalábbis angolul tüntessék fel az üzlettulajdonosok a legfontosabb információkat: nyitva tartást, az üzlet profilját, hogy megkönnyítsék a külföldi munkavállalók tájékozódását. -Paks nagyon komfortos, csendes, nyugodt város, de ha megkezdődik a beruházás ez meg fog változni – mondta Gennady O. Tyepkán. A terv az, hogy folyamatos munkarend lesz, 8-tól délután 4-ig, 4-től éjfélig, illetve éjféltől reggel 8-ig tart majd egy műszak, ami azt jelenti, hogy éjszaka fognak közlekedni a dolgozókat szállító buszok, szükség lesz éjszaka nyitva tartó üzletekre. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy legfeljebb Paks-Szekszárd távolságban tervezik utaztatni a munkaerőt. Elsősorban autóbusszal, de a vasút is szóba jöhet. A város úthálózatát – mint rámutatott – felül kell vizsgálni, mert most csak egy úton lehet eljutni az erőművi telephelyre, ha itt valami történik nemcsak az építkezésben, de az atomerőmű műszakváltásában is fennakadást okozhat. Egy hozzászóló azt vetette fel, hogy éppen az ilyen gondok elkerülése érdekében az atomerőmű és az autópálya között közvetlen összeköttetést kellene kiépíteni. Szabó Péter polgármester ennek kapcsán arról tájékoztatott, hogy miként a város minden egyéb ellátórendszerét, úgy a közlekedését is felülvizsgálják, hogy meghatározzák azt, hogy milyen beavatkozásokra van szükség. Szót ejtett arról, hogy városkártya bevezetését, vállalkozásösztönző programok, pályázatok indítását tervezik de – tette hozzá – természetesen hasonló fórumokat is szerveznek, hogy a város lakossága is megismerje a terveket, fejleményeket.

Új helyen működik tovább a gasztroenterológiai szakrendelés

2017.11.24, 17:21 | Paksi Hírnök

Új helyszínen, a Deák Ferenc utcai rendelőintézetben várják a pácienseket a gasztroenterológiai szakrendelésre. A korszerűen felszerelt rendelőt ma mutatta be a szakrendelés ügyét támogatóknak, kialakításában szerepet vállalóknak dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója és dr. Felföldi Ferenc belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos. Az átadáson ott volt mások mellett Süli János tárca nélküli miniszter, Szabó Péter polgármester, Kovács Sándor alpolgármester, Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, Mittler István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, a képviselő-testület több tagja, Puskás János, a DC Dunakom Plusz Kft.  ügyvezetője, a Paksi Polgármesteri Hivatal több munkatársa és a szakrendelésen dolgozó kollégák. A páciensek az emeleten, a lépcső melletti rövid folyosón találják a gasztroenterológiát. Az ajtón belépve egy tágas, kellemes belső váróba érkeznek, ebből nyílik a betegvizsgáló, abból pedig még egy helyiség, ahol a műszeres vizsgálatokat végzi dr. Felföldi Ferenc főorvos. Egy új, korszerű műszerrel lehetőség van endoszkópos vizsgálatokra, valamint polipok eltávolítására is van mód a szakrendelésen. A helyiségeket a beköltözést megelőzően felújították. Naponta 15-20 beteget tudnak jó minőségben ellátni a szakrendelésen, ahol beutalóval és előjegyzéssel fogadják a pácienseket. Az előjegyzési idő jelenleg csupán egy-két hét, és ugyanennyi, ha műszeres vizsgálatokra is szükség van. Rendelés a hét első négy napján van 8-tól 15.30-ig. A témáról bővebben olvashatnak a Paksi Hírnök december 1-én megjelenő számában.

Paksi bemutatkozás az AtomEco 2017 konferencián

2017.11.21, 23:13 | Paksi Hírnök

Paks városa is bemutatkozik a Rosatom konszern atomerőmű üzemeltetésért felelős cége, a Rosenergoatom által szervezett Atomeco 2017 elnevezésű konferencián, Moszkvában. A moszkvai World Trade Center konferenciaközpontban szervezett kiállításra és konferenciára 19 országból érkeztek résztvevők, cégek és önkormányzatok képviselői. A „Tiszta energia a jövő generációja” címet viselő plenáris ülést, amelyen Kirill Komarov, a Rosatom első vezérigazgató-helyettese és Mihail Csudakov, a NAÜ főigazgató-helyettese is hozzászólt, több szekcióban folyó szakmai párbeszéd követte. Paks képviseletében Szabó Péter polgármester, Bana János és Kovács Sándor alpolgármesterek, valamint a Paksi Atomerőmű humánigazgatója, Aradi János és dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató is részt vett a Rosenergoatom és az orosz atomvárosok szövetségének évértékelő tanácskozásán. Szabó Péter, Paks polgármestere itt a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás képviseletében mondott köszöntőt, majd a magyar és orosz gyakorlat részleteibe engedtek bepillantást a felek. Abban állapodtak meg, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak. Az orosz atomvárosok szövetsége 2018-ban alapításának ötödik évfordulóját ünnepli, erre várja az Paks környéki önkormányzati szövetséget. Szabó Péter hangsúlyozta, hogy a két új blokk építésének küszöbén számítanak az orosz tapasztalatokra, de a magyar jó gyakorlatokat is örömmel mutatják meg. Markáns paksi részvétellel zajlott a modern együttműködési formák és tapasztalatok az orosz és külföldi atomerőművek között témájú konzultáció. A kerekasztal beszélgetés moderátora volt Csurilova Szvetlana, a Rosatom kommunikációs igazgató-helyettese mellett dr. Kovács Antal, felkért előadói pedig Szabó Péter Paks, Romhányi Károly Gerjen polgármestere, Vincze Bálint természetfotós, az atomerőmű tipográfusa, aki egy természetfotó pályázatot és egy mesterkurzust vezetett idén Oroszországban. Paksnak a konferenciával párhuzamosan rendezett kiállításon saját standja volt, ahol Paks új városbemutató filmjének orosznyelvű változatát premier előtt láthatták a résztvevők. A város gasztronómiai és kulturális programelemekkel is színesítette a nemzetközi konferenciát: Kovács Antal köszöntője után, amelyben az atomenergia terén folytatott orosz-magyar együttműködés múltjáról és jövőjéről ejtett szót, a Tűzvirág Táncegyüttes műsora követte, majd Kovács Sándor alpolgármester ajánlotta a résztvevők figyelmébe a paksi borokat.

Különdíjat kapott Paks a Virágos Magyarország versenyben

2017.11.20, 13:06 | Paksi Hírnök

A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület különdíját vehette át Klézl Terézia, Paks Város főkertésze a Virágos Magyarország verseny idei eredményhirdetésén Veszprémben. Az ünnepségen Klézl Terézia mellett Szászy Zsolt, a DC Dunakom Plusz Kft. parkfenntartási részlegének vezetője képviselte városunkat. Az értékelésben külön kiemelték Paks zöldfelületek tervezettségét, magas szakmai színvonalát. A területi zsűri tagjai júliusban jártak Pakson. Megtekintették többek között a sakkszobor környékét, felújított tömbbelsőket, a Tourinform irodát, jártak a Táncsics utcai körforgónál, a buszpályaudvarnál és az ürgemezei pihenőparkban. Most először Dunakömlőd is szerepelt a helyszínek között, ahol a faluház és a pincefalu környezetét mutatták meg a területi zsűri tagjainak. Paks korábban már többször is eredményesen szerepelt a környezetszépítő megmérettetésen. 2001-ben a városok kategóriájában első helyezett lett, majd a nemzetközi megméretésen ezüstérmet kapott. 2014-ben a Zöldebb Városokért Mozgalom és a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége közös különdíját nyerte el a település, 2015-ben a Földművelésügyi Minisztérium különdíját kapta meg a magyar növény- és virágkultúra megőrzéséért, 2016-ban pedig a Magyar Tájépítészek Szövetsége különdíját, az Acélvirág díjat. A két évtizedes múltra visszatekintő Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny célja a kulturált és vonzó országkép kialakítása, a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településeken élők összefogásának ösztönzése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása. A Virágos Magyarország mozgalom fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés része a 11 országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének. A Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny 2017-es fődíjasa a 2000 fős vagy annál kisebb falvak kategóriájában Szálka lett, a 2000 fősnél nagyobb falvak kategóriájában Lajoskomárom, az 50 000 fős és ennél kisebb városok kategóriájában Balatonfüred, az 50 000 fősnél nagyobb városok kategóriájában pedig Veszprém. Ezek alapján jövőre, az európai megmérettetésen Lajoskomárom és Veszprém képviseli majd Magyarországot.

Három fejezetbe foglalták a tervezett beruházásokat

2017.11.20, 09:31 | Paksi Hírnök

Infrastruktúrafejlesztés, szolgáltatásbővítés és munkahelyteremtés, vállalkozásösztönzés területén szeretne együttműködni a kormánnyal Paks városa – tájékoztatott Szabó Péter. A polgármester sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a tervezet, amelynek elkészítését Lázár János november 7-i találkozójukon kérte, elkészült. – November 7-én találkoztam Lázár János miniszterelnökkel – utalt vissza Szabó Péter. Hangsúlyozta, hogy a kormány és Paks városa között készülő megállapodás célja, hogy az önkormányzat aktív szerepvállalását megerősítsék a beruházás megvalósítását célzó kormányzati gazdaságpolitika során. – Célunk, hogy az önkormányzat számára stabil és kiszámítható gazdasági feltételeket teremtsünk meg a küszöbönálló fejlesztés során – fűzte hozzá Paks polgármestere. Három „csomagot” állított össze a városvezetés. Az egyik az infrastruktúra fejlesztése során történő együttműködést célozza és elsősorban a közművek kapacitásnövelését, azaz a víz-, szennyvíz-, villamossági és úthálózat fejlesztést, beleértve az elkerülő út megépítését. A várható demográfiai növekmény miatt szükséges kommunális fejlesztéseket és egy kedvezményes telekkialakítási programot is tartalmaz ez a fejezet. A második részterület a szolgáltatások bővítését, fejlesztését elősegítő együttműködés. Ebbe tartozik – ahogy Szabó Péter mondta – az oktatás, nevelés feltételeinek megteremtése, azaz bölcsődei, óvodai ingatlanfejlesztés, kapacitásnövelés; a művelődés, szórakozás, sport, rekreáció feltételeinek megteremtése, valamint az egészségügyi alap- és szakellátás fejlesztése – hozott példákat a város polgármestere. E két nagy fejezetbe tartozik még a tömbbelsők felújításának folytatása, a leendő lakópark kialakításához szükséges terület megvásárlása, a volt konzervgyári terület közösségi célú hasznosításához szükséges beruházások, a gyógyászati központ és az idősek otthona bővítése, a Barátság úti rendelőintézet, illetve a Csengey Dénes Kulturális Központ és környékének felújítása. Szabó Péter példaként említette még a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola teljes körű rekonstrukcióját, hiszen – mint rávilágított – kapacitását tekintve az iskola alkalmas arra, hogy befogadja az érkező munkavállalók gyermekeit, ehhez viszont mindenképpen szükséges a felújítás. A megállapodás-tervezet harmadik szakasza a munkahelyteremtés és vállalkozás ösztönzés terén történő együttműködést célozza Paks városa és Magyarország Kormánya között. – Szeretnék a helyi kis és középvállalkozásokat helyzetbe hozni – indokolta Szabó Péter. A tervezetet az önkormányzat eljuttatta Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. Ez képezi majd alapját annak a külön megállapodásnak, amelyet a kormány várhatóan néhány hónapon belül Pakssal köt annak érdekében, hogy a város felkészülését segítse az erőmű-beruházással kapcsolatban.

Hatékonyabb bizottsági struktúrát alakítottak ki

2017.11.15, 23:54 | Paksi Hírnök

Új bizottsági struktúrát alakított ki novemberi ülésén a város képviselő-testülete eggyel csökkentve a bizottságok számát. – A képviselő-testület a 2017. júniusi ülésén megkezdte azt a munkát, amely a szervezetét is érintő racionalizálást, és a hatékonyabb működést segíti elő – vezette fel a döntést Szabó Péter polgármester. A kulturális és társadalmi kapcsolatok, valamint a turisztikai és városmarketing bizottságot megszüntették, előbbi feladatát a humánpolitikai Bizottság, utóbbiét referensek veszik át. A humánpolitikai bizottság elnöke november 17-től Magyarné Nagy Edina képviselő. A bizottság testületi tagjai: Dr. Rujder Mária, Bordács József és Horváth Zoltán. Változás, hogy dr. Rujder Mária a jogi, ügyrendi és pénzügyi, Bordács József pedig a városépítő bizottság tagja lesz november 17-től. A 2017-es költségvetés a háromnegyed éves beszámoló szerint időarányos teljesülést mutat, kivéve a felhalmozási kiadásokat, azaz a fejlesztésekre, beruházásokra fordított összeget, ami 15 százalék körül teljesült. Mint elhangzott, ki kell dolgozni egy koncepciót, ami elősegíti, hogy az önkormányzat a tervezett beruházásai határidőre meg tudja valósítani. Ennek kapcsán Bordács József felhívta a figyelmet arra, hogy a Hunyadi utca kivitelezése jelentősen elmaradt a kitűzött határidőtől. Javasolta, hogy az önkormányzat alkalmazza a szerződésben lehetővé tett retorziókat, például kötbért. Az önkormányzati beruházások felgyorsítása érdekében több intézkedésre is szükség van. Egyik ilyen a most hozott döntés, amely szerint a lehető legnagyobb mértékben – 12 százalékkal – megemelik 2018-ban a polgármesteri hivatalnál alkalmazott köztisztviselők illetményalapját, hogy megszüntessék, megállítsák az elvándorlást, biztosítani tudják a szükséges munkaerőt a gyarapodó feladatmennyiség ellátásához. Min Kovács Sándor alpolgármester hozzászólásában rávilágított, hogy az erőműberuházás mostani szakaszában már rendelkezésre állnak információk, lehet célzott fejlesztéseket megvalósítani. Mint aláhúzta, az önkormányzatnak komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy megfelelő ütemben haladjanak a beruházások. A HÉSZ és más rendeletek módosításával, egyéb intézkedésekkel gyorsítani tudják a városban zajló fejlesztéseket. Saját beruházásai felgyorsítása érdekében az önkormányzatnak lépéseket kell tennie. Megvizsgálják egyebek között azt, hogy milyen feladatoknál lehet áttestálni például a város saját cégeihez, vagy külső erőforrások bevonásával megoldani. A testület úgy döntött, hogy a bérlakás-állomány hatékonyabb hasznosítása érdekében intézkedéseket hoz. Bana János alpolgármester mondta el lapunknak, hogy bizottságot állítanak fel, áttekintik a bérlőkijelölési szisztémát, intézkedési tervet készítenek, mert a bérlők egy része rengeteg közüzemi tartozást halmozott fel, miközben az önkormányzat nem tudja szolgálati lakás biztosításával Pakson tartani, vagy Paksra csábítani a szakembereket. A jövő évi költségvetésben forrást készül elkülöníteni az önkormányzat olyan ingatlanok vásárlására, ahol alacsonyabb komfortfokozatú lakásokat alakítanak majd ki. Azokat, akiknek jelentős adósságuk van, ezekbe költöztetnék át. Újabb kiemelt fejlesztési területet jelölt ki ülésén a grémium. A volt SZTK épületről és környékéről van szó. A központi ügyelet elköltözött, a tervek szerint új irodaépület készül majd a helyén, ezt elősegítendő történt meg az átminősítés. Megvitatta a testület a Szekszárdi Tankerületi Központ szakmai beszámolóját, ami az önkormányzat külön kérésére készült. A központ fejlesztési terveit is megismerte a grémium. Szó esett a tornatermek, csarnokok használatáról. Ez Gerzsei Péter igazgató szavai szerint a rutintalanság miatt nem volt zökkenőmentes. Azt javasolta, hogy a sportegyesületek minden tanév előtt jó időben jelezzék igényeiket. A takarítást új szisztéma alapján oldják meg, ami 30 millió megtakarítást hoz, nem érinti viszont a dolgozókat, velük a továbbiakban is számolnak. Ismét terítékre került a Protheus Holding Zrt.. A cég felügyeli bizottságában betöltött elnöki tisztéről lemondott dr. Blazsek Balázs főjegyző. Helyére Bana János alpolgármester került, a bizottság munkájába Bagdy László képviselő is részt vesz a jövőben. Barnabás István alpolgármester kapcsolattartói státusza viszont megszűnik. Zárt ülésen hozott határozatot egy települési támogatási igény elutasítása kapcsán benyújtott fellebbezésről a testület. A beadványt a grémium elutasította.

Átadták a Segítő kéz kitüntetést

2017.11.13, 18:39 | Paksi Hírnök

Weiszné Vass Éva és Prantner Józsefné vehetett át Segítő Kéz kitüntetést a szociális munka napja alkalmából rendezett városi ünnepségen. A díjat azok elismerésére alapították, akik munkájukkal hozzájárultak a város szociális és gyermekjóléti ellátásnak javításához, vagy e tevékenységük során kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az esten Szabó Péter polgármester mondott beszédet. Weiszné Vass Éva kisgyermeknevelő a szekszárdi egészségügyi szakiskola után az akkor megnyitott Ifjúság úti bölcsődében helyezkedett el, ahol három évig dolgozott, gyermekei születése után pedig a Kápolna utcaiban, ahol huszonöt évig, ennek bezárása óta pedig ismét első munkahelyén. Két kisgyermek mellett érettségizett, majd a család és munka mellett felsőfokú csecsemő- és kisgyermeknevelő oklevelet szerzett. Negyven éve dolgozik a paksi szociális szférában, a gyermeknevelés nagyon sokszor felemelő ám korántsem könnyű területén. Nemcsak gondozta, nevelte, hanem óvón szerette, féltette a gyerekeket, hivatásának tekinti munkáját. Nyitott, vidám személyiség, könnyedén teremt és alakít ki bensőséges kapcsolatot a kisgyermekekkel. Teljes mértékben élvezi a szülők bizalmát, akik Éva néni mellett jó kezekben tudhatják legdrágább kincsüket. A szülők tisztelete és a kisgyermekek őszinte szeretete mellett mindenkori vezetői elismerését is kivívta, pontos, megbízható munkaerő. Jövőre nyugállományba vonul, így pályájának méltó lezárása a Segítő kéz kitüntetés. Prantner Józsefné mentálhigiénés nővérként vonult nyugállományba idén nyáron. Tíz évet dolgozott a Paksi Életfa Idősek Otthonában, amit megelőzően más területen munkálkodott. Az otthonban kimagaslóan eredményes munkát végzett, empátia, lelkesedés, tudatosság, következetesség és minőségre törekvés jellemezték. Minden erejével azon dolgozott, hogy a lakók életét színesebbé, könnyebbé, tartalmasabbá tegye. Rendszeresen szervezett műsorokat, ünnepségeket, és sikeresen bevonta az időseket a városi programokba is. Örök hitvallása a segítés. Kitűnő kapcsolatot ápolt a vallási felekezetekkel, így közösen munkálkodtak az otthon lakóinak lelki gondozásában. Nagy szerepe volt az intézmény udvarán levő kegyhely kialakításában. A gondozottak és a hozzátartozók egyaránt szeretettel, tisztelettel és hálával emlegetik Magdikát. Fáradhatatlan, magas színvonalú, közösségépítő és közösséget összetartó példamutató munkájával érdemelte ki a Segítő kéz kitüntetést. A szociális munka napja alkalmából tartott városi ünnepségről, és a kitüntetettek szakmai pályafutásáról bővebben beszámolunk a Paksi Hírnök november 17-én megjelenő számában.

Megáldották az újborokat a Sárgödör téren

2017.11.13, 10:19 | Paksi Hírnök

– Az újbort ünnepeljük, amelyben a borászok részéről benne van az új esély, az újrakezdés, a mindig fiatalság gondolata – mondta Szabó Péter, Paks polgármestere a Sárgödör téren megrendezett XV. Márton-napi ökumenikus újboráldáson. Kiemelte, bízik abban, hogy városunkra mindig jellemző lesz a megújulás, az alkotás és az új utak keresésének vágya, a fiatalos lendület és a tapasztaltak bölcsessége, és bízik abban is, hogy mindehhez a sárgödör téri borászok boraikkal és emberi értékeikkel úgy, ahogy eddig, a jövőben is nagymértékben hozzájárulnak. A boráldás hagyományát a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete elevenítette fel 15 évvel ezelőtt, és a kezdetben még kisebb rendezvényből mára nagy sátras ünnep lett, amit néhány éve az önkormányzattal karöltve rendeznek meg, a programot az atomerőmű is támogatja. Az idei esten a hangulatot a Roger Schilling Fúvószenekar térzenéje alapozta meg, fellépett még a Bartina zenekar, és a Sárgödör téri Siller Nótakör. Miután a történelmi egyházak képviselői megáldották az újborokat, csapra verték a hordókat, amelyekből Siklósi Mátyás kádármester jóvoltából immáron négyben rejtezett a hegy leve. A borok mellé libamájpástétomot kínáltak a vendéglátók, hiszen ahogy egy régi mondás tartja: aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.  

Forgalomtechnikai tükör segíti a közlekedést a Kálvária utcánál

2017.11.09, 15:57 | Paksi Hírnök

Forgalomtechnikai tükör segíti a biztonságos közlekedést a Kálvária utca Szentháromság tér felőli sarkán. – A balesetveszélyes szituációk megelőzésére a beláthatatlan útkereszteződésekben célszerű a tükröt kihelyezni, az Öreghegy utca felé közlekedőktől már több jelzés érkezett az önkormányzathoz, melyekben jelezték ennek igényét. Kovács Sándor alpolgármester kezdeményezésére a tükör a hét elején kikerült a Kálvária utca sarkára, segítve az Anna utca felől érkező gépjárművezetőket. – tájékoztatott Hum Ferenc. Az önkormányzat műszaki osztályának vezetője azt is elmondta, hogy városunkban három helyen van forgalomtechnikai tükör, melyeket gyakran megrongálnak, ezért folyamatosan javításra szorulnak, pedig használják, szeretik az autózók. Az állami utakon a Magyar Közút Np. Zrt., az önkormányzati utakon a képviselő-testület a közutak kezelője, ezt a hatáskört Pakson településünk főjegyzője, dr. Blazsek Balázs gyakorolja. A közútkezelői feladatok közé tartozik a forgalomtechnikai szabályozás megalkotása, a közlekedési táblák kihelyezése és pótlása, a burkolati jelek felfestése, valamint a kátyúzás is. – Folyamatban van a helyi közlekedési intézkedési terv felülvizsgálata, ennek részeként tavaly a lakosság észrevételeit is vártuk a problémákról. A városépítő bizottság a beérkezett kéréseket megvizsgálta és továbbította az új közlekedési koncepciótervet készítő szakemberek felé, hogy a paksiak véleményére figyelemmel alkossák meg az új szabályozást. Ez a tanulmány rövidesen elkészül, csakúgy, mint a Fenntartható Mobilitás Terv, melyben az atomerőmű-beruházás miatt várható forgalomnövekedés kezelésére keres megoldási lehetőségeket az önkormányzat. – tudtuk meg Hum Ferenctől.

Luxemburgban tárgyaltak a város vezetői a Protheusról

2017.11.07, 22:54 | Paksi Hírnök

Tisztázódtak a feltételek, köztük az is, hogy az önkormányzat a kizárólagos gazdája az ELENA projektnek, az elnyert támogatási összeg első részlete pedig rövidesen megérkezik – összegezte Luxemburgban folytatott tárgyalásaik eredményét Bana János alpolgármester, az e-mobilitásra épülő pilot projektet felügyelő munkacsoport vezetője. Szabó Péter polgármester és Bana János alpolgármester, valamint a Protheus Holding Zrt. új vezérigazgatója, Kiss Péter az Európai Fejlesztési Bank (EIB) képviselőivel, köztük az ELENA projektekkel foglalkozó főosztály vezetőjével tárgyalt. – A tárgyalás célja az volt, hogy tisztázzuk az ELENA projekt és a Protheus Holding működésével kapcsolatos feltételeket. A tárgyalás során egyértelművé vált és a bank követelménye is az, hogy a partner az önkormányzat legyen, rajta keresztül folyjon minden projekttel kapcsolatos tevékenység. A Protheus Holding Zrt. csak, mint támogató szervezet, mint operátor jöhet képbe, ők fogják a projekt működtetéséhez kapcsolódó gyakorlati feladatokat végrehajtani – mondta Bana János. Mint felidézte, több problémába ütköztek, de sikerült tisztázni a szerepeket: egyértelműen az önkormányzat az ELENA projekt gazdája. További pozitívum, hogy az IKOP pályázat keretében elnyert elektromos buszokat is be tudják számítani ebbe a projektbe. Ez önmagában 10 százalékos megtérülést jelent – húzta alá az alpolgármester. A delegáció tagjai tájékoztatták a fejlesztési bank képviselőit a további tervekről, illetve kilátásba helyeztek egy féléves hosszabbítási kérelmet, amire – ha sikerül a lemaradásokból faragni – nem biztos, hogy sor kerül. A tervezett fejlesztésekről Bana János azt mondta, hogy folyik a tárgyalás az atomerőművel, mert szeretnék a szennyvíztelep melletti területet elcserélni egy másik ingatlannal és odatelepíteni a buszgarázst, valamint a töltőállomásokat. E helyszín mellett szól, hogy az atomerőmű fejlesztéshez kötődően itt új úthálózatot alakítanak ki. Egy másik – a várostól északra fekvő – területet is szeretne birtokában tudni a város, ide napelem parkot telepítenének. E célra kevésbé értékes telket használnának, a szóban forgó területet ma legelőként használják. Az említett napelem park a Protheus projekt keretében készül, független az MVM Hungarowind beruházásában megvalósuló hasonló létesítményektől, tájékoztatott az alpolgármester. Azt is elmondta, hogy ez egy kiegyenlített energiarendszer lesz, a megtermelt energiát egy okoshálózattal atóbuszok, járművek töltésére használják. Mostanáig az önkormányzat előlegezte meg a szükséges anyagi forrásokat, tudatta Bana János. Azt mondta, az EIB automatikusan utalta volna az előleget, de a tisztázatlan kérdések miatt erre nem került sor. Az akadályok azonban most elhárultak, ezért sor kerül az első 40 százalék teljesítésére. További 20 százalékot kap a város a 18 hónapos jelentés után, a fennmaradó összeget pedig a projekt végén. Az önkormányzat összesen 2 millió eurót nyert az elektromobilitásra épülő beruházásra.

A plébánia épületében működik tovább a Katolikus Karitász

2017.11.02, 13:17 | Paksi Hírnök

A plébániahivatal épületébe költözött a Katolikus Karitász paksi csoportja, amire korábbi, bazársori székhelyük rossz állapota miatt volt elsősorban szükség. Új helyükön sokkal komfortosabb körülmények között munkálkodhatnak, és nagyobb hely áll a szervezet rendelkezésére. Az új katolikus plébános, Kutas Attila ajánlotta fel a plébánia helyiségeit – tájékoztatott Pálmai Klára. A paksi karitász operatív vezetője azt is elmondta, hogy mivel új helyükön sokkal nagyobb hely áll a rendelkezésükre, ezért tartós élelmiszerek tárolására is van módjuk, illetve raktárhelyiséget is ki tudtak alakítani, így több adomány elfér. A Katolikus Karitász nagycsaládosoknak, szegény sorsúaknak segít, de megjelentek a „margón élők” is: jelenleg többnyire hajléktalan férfiak veszik igénybe a szervezet szolgáltatásait, akik a tartós élelmiszer, meleg ruha mellett szeretetet, jó szót is kapnak. Azt, hogy a karitász segíthessen a rászorulóknak, elsősorban a hívők adományai teszik lehetővé. Kovács Sándor alpolgármester elmondta, hogy közéleti személyként és magánszemélyként is fontosnak tartja a szervezet működését, támogatását, maga is tett pénzbeli felajánlást. Mint mondta: óriási dolog, hogy a karitász felvállalja az adományok összegyűjtését, szétosztását, becsülendő, hogy ekkora mérvű önkéntes munkát végez. Az alpolgármester szerint a város önkormányzata a továbbiakban is támogatja ezt a tevékenységet. A paksi Katolikus Karitász irodája minden kedden 17-től 18 óráig, és csütörtökönként 10-től 11 óráig van nyitva, bejárata a Szent István téri plébániaépület hátsó oldalán van. Az adományokat a nyitvatartási időn kívül is átveszik a plébánián.

Így ünnepelték a reformáció ötszázadik évfordulóját Pakson

2017.10.31, 18:32 | Paksi Hírnök

Egy ötszáz szeletes torta felszeletelésével és zenével kezdődött a reformáció ötszázadik évfordulójára szervezett városi ünnepség. A négy protestáns egyház által meghirdetett Reformáció udvarban a kikapcsolódásra, a tudás gyarapítására és a lelki feltöltődésre is lehetőség nyílt. – Nagyon vártuk ezt a napot, lelkesen készült mindegyik résztvevő felekezet. Ma megállunk egy kicsit, és visszatekintünk az elmúlt ötszáz évre. Fontos és meghatározó út áll mögöttünk, amire érdemes emlékezni. Emellett szeretnénk betekintést adni a jelenünkbe is, megmutatni, hogy a közösségeink nyitottak, Isten ma is vár bennünket, és szeretné átadni az üzenetét –mondta el Lenkeyné Teleki Mária, a Paksi Református Egyházközség lelkésze, hozzátéve, hogy a fő cél az volt, hogy bemutassák: Istennek van népe ebben a városban. A Városháza előtti tér már kora délután megtelt az evangélikus, református, baptista és pünkösdi gyülekezetek sátraival, ahol színes programkavalkáddal várták az érdeklődőket. A Kálvin sátorban kiállításvezető segítségével ismerhették meg a látogatók a reformáció kiemelkedő alakjainak életét, munkásságát: költőkét, politikusokét és tudósokét. Emellett volt helytörténeti előadás a paksi protestantizmusról, és a református templom történetéről is. A baptista gyülekezet többek között vallástörténeti ismertetővel, az evangélikus egyházközség kiadványokkal és kiállítással, a pünkösdi felekezet pedig az Adománysziget elnevezésű bolt portékáival várta az érdeklődőket. Aki megéhezett, megszomjazott, forralt bort vagy meleg teát kortyolhatott, melléjük zsíros kenyeret fogyaszthatott. Az udvar egyik különlegessége a Reformátor sör volt, amelyen Luther idézete szerepelt: „Egyél finomat, igyál tiszta sört, és olvasd az igazságot!”. A kézműves sört Balatonvilágoson készítették, az eladásból származó bevételt jótékony célra fordítja a református gyülekezet. Az élő könyvtár is kinyitotta kapuit a látogatók előtt. Ott közismert gyülekezeti tagokat „kölcsönözhettek ki” az érdeklődők húsz percre, mialatt a hitről, vagy akár arról is beszélgethettek velük, hogyan kerültek kapcsolatba a vallási közösséggel. – Bár már egy éve a református gyülekezetbe járok, nem igazán ismertem Sztankevics Ljudmila történetét. Éppen ezért nagyon örülök, hogy az élő könyvtárban meghallgathattam személyes véleményét, élményeit – mesélte Balogh Bianka. A gyereksátorban is érdekes foglalkozások voltak. Közülük az egyik legnépszerűbb a szabadulószoba elnevezésű játék volt, ahol különféle feladványok sikeres megoldása után tudták kinyitni a lakatot a gyerekek. A foglalkozások mellett színpadi műsorok színesítették a rendezvényt. Színpadra lépett az ökumenikus kórus, a református és a pünkösdi gyülekezetek zenekara, majd ezt követően ökumenikus istentiszteletet tartottak. A liturgiát megelőzően Szabó Péter, Paks polgármestere és Kutas Attila, a Paksi Katolikus Egyházközség plébánosa köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényt fáklyás felvonulással zárták.