Akadálymentesített verzió

Díjazottak 2018

PRO URBE EMLÉKÉREM

Fotó: TelePaks

Faller Dezső 1974-ben fiatal pályakezdőként került Paksra és kerületi gépészként kezdett el dolgozni a Paksi Állami Gazdaságnál. Az önkormányzati munkát 1994-ben kezdte meg, 5 cikluson át vállalt szerepet a közéletben. Többször választották a Pénzügyi Bizottság elnökének, de a Környezetvédelmi, később pedig a Gazdasági Városépítő Pénzügyi Bizottság munkájában is részt vett. 2002-2006 között a város alpolgármestere volt. A Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatóságának 2002-2008 között volt tagja, míg a Felügyelő Bizottságban 2008-2010 között tevékenykedett a város érdekeit, fejlődését segítve.
Húsz éves képviselői időszaka alatt azon munkálkodott, hogy Paks egy városi arculattal bíró, élhető és szerethető kisvárossá váljon.Munkája során több olyan beruházás valósult meg, ami a város fejlődését szolgálta. Ilyen volt az akkori új rendelőintézet megépítése, a gázprogram, a szennyvízprogram kivitelezése vagy a jelentős útfelújítási munkálatok.Közéleti munkája mellett, több társadalmi és civil szervezetben is szerepet vállal, munkájával, tanácsaival segítve azokat. A paksi labdarúgás elkötelezett híve, 1992-től a PSE elnökségének tagjaként támogatja az egyesület munkáját. Több mint tíz éve tagja a Borbarátok klubjának, továbbá szoros és kiváló kapcsolatot ápol a Paksi Kertbarátok Egyesületével. Utóbbi esetében közös munkájuk eredménye volt a „Virágos városok” nemzetközi versenyen elért kiváló eredmény. 20 éves közéleti tevékenységéért, környezetünkért végzett munkája elismeréseként vehette át a PRO URBE kitüntetést.

 

TISZTES POLGÁR KITÜNTETÉS

Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

Polgár Zoltán mezőgazdasági üzemmérnök, sertéstenyésztő szakmérnök, , borász, országos borbíró. Munkáséveit – 40 évet – a Paksi Dunamenti Egyesülés Mezőgazdasági szövetkezetben töltötte, nyugdíjazásáig a Sertéstelepet vezette. Szőlészettel és borászattal 1973 óta foglalkozik, változó területű saját ültetvényen termelt szőlő feldolgozásával. Állattenyésztő mérnökként a borászatban is tovább képezte magát. Okleveles borbíró, rendszeresen vesz részt különböző külföldi és hazai területi, megyei versenyeken. Az évek során egyre nagyobb szerepet vállalt a település szőlészetével-borászatával kapcsolatos életében. Alapító tagja lett a Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok  Egyesületének, ahol alelnöki tisztséget tölt be. Kérésükre a város anyagi befektetésének köszönhetően a Sárgödör téren az ivóvíz-, a csatorna és villany- és úthálózat kialakításával a tér Paks gyöngyszeme lett. Az egyesület legnagyobb, önkormányzattal közös rendezvénye az Országos Sillerfesztivál, amit 10 éve rendeznek meg, ennek ötletgazdája és szakmai irányítója. A Paksi Hegyközség munkáját választmányi tagként segíti. A városban a nevét szinte mindenki ismeri és köti a borkultúrához. Fáradhatatlan közösségi ember. Szerinte a siker titka, hogy szeretni kell amit csinálunk. Meg kell találni a munkában az örömöt és tudni kell mások sikerének is örülni. Céltudatosan menetelni előre, hiszen később a kudarc szüli a sikert. Munkássága elismeréseként Tisztes Polgár elismerésben részesült.

Képfelirat

Enyedi János 1968 tavaszán zsebében a friss vendéglátós szakmunkás bizonyítvánnyal érkezett ide, s az akkoriban nyílt Paksi Halászcsárdában kezdett dolgozni. Tíz évet töltött az Anna Presszóban, majd a Dunakömlődi Halászcsárdához került, ahol közel 30 évet töltött el, a szakmában pedig már fél évszázadnál is többet. Azon szerencsések közé tartozik, akik az első pillanattól jól választottak foglalkozást. Amint egy róla készült újságcikkben is elmondta, mindig nyüzsgő ember volt, a vendéglátás így személyre szabott feladat számára. Számos kollégát kinevelt, az évtizedek alatt sok hírességet kiszolgált, sportolókat – Puskás Öcsit, Papp Lacit – , ismert színészeket – Psota Irént, Zente Ferencet – és  politikusokat is. Úgy tartja, a végtelen alázaton kívül emberismeret is kell ehhez a munkához, amit most hetven évesen befejezett. Főnökei szerint munkáját mindig fegyelemmel, tisztességgel, nagy szorgalommal végezte. Ma már kitüntetett figyelem jár a családnak, különösen az unokának. Munkássága elismeréseként Tisztes Polgár elismerésben részesült.

 

PAKS VÁROS KULTÚRÁJÁÉRT KITÜNTETÉS

Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

Szeriné Hipszki Györgyi a Paksi Vak Bottyán Gimnázium társadalomtudományi munkaközösségének vezetője, magyar nyelv és irodalom, orosz szakos középiskolai tanár. A magas színvonalú kultúraközvetítés új formáit keresi és építi be napi gyakorlatába. Nemcsak a diákok, de a paksi felnőttek olvasási szokásainak alakításáért, olvasási kedvének növeléséért is sokat tesz, nyitott a rendhagyó kulturális programok iránt. Környezetében erősíti a helyi értékekhez való érzelmi kötődést, segíti a helytörténeti kutatásokat, tanítványa  a KUTDIÁK döntő nagydíjasa lett. Iskolai és azokhoz kapcsolódó városi rendezvények szervezője, a munkája során lehetőséget teremt a humán területen tehetséges tanulók fellépésére, szerepeltetésére, tehetségük kibontakoztatására. A fiatalok szakmai munkásságát támogatja, segíti a bemutatkozásukat. A kortárs magyar írókat, költőket bemutató rendezvényen a találkozók házigazdájaként olyan ismereteket adott át diákjainak, amely képessé tette őket a mai magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak értő befogadására. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium Öregdiákjai Egyesülete elnökhelyettese, fontos feladatának tekinti a hagyományok ápolását, kulturális rendezvények szervezését. Javaslatai alapján és aktív részvételével valósult meg számos képzőművészeti kiállítás, szépirodalmi program és a dr. Tarisznyás Györgyit bemutató emlékfal. Munkájára pedagógusként, egyesületi elnökhelyettesként és paksi polgárként is minden esetben a lelkesedés, tudatosság, következetesség és minőségre törekvés a jellemző.

 

PAKS VÁROS KÖRNYEZETÉÉRT KITÜNTETÉS

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájának nevelőközössége. A kilencvenes évek közepétől folyik az intézményben környezeti, környezetvédelmi nevelés. Sok száz gyermek részesült ebben a szemléletformálásban, mely nem csak a gyermekekhez, hanem rajtuk keresztül a szüleikhez és a tágabb családhoz is eljuttatta és folyamatosan eljuttatja a környezettudatos gondolkodásmódot. Az intézmény több környezetvédelmi cím, mint például a MADÁRBARÁT ÓVODA, ZÖLD ÓVODA, AZ ÉV ZÖLDSZÍVES ÓVODÁJA elnyerése után 2017 decemberében kapta meg a Vidékfejlesztési Minisztériumtól és az Emberi Erőforrások Minisztériumától az „Örökös zöld óvoda” címet. Ennek előzménye több évtizedes munka a nevelőtestület és az óvoda valamennyi dolgozója részéről. Munkájuk elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint egy szülő beszámolója akinek a gyermeke ebbe az óvodába örömmel járt. Ebben kiemelkedő szerepe volt az óvó nénik személyiségének, pedagógiai munkájának és annak a zöld szemléletnek, amit minden gyermekben elültettek. Csillogó szemmel mesélt minden alkalommal a madarász oviról, az udvaron található tanösvényről, a madárgyűrűzésekről, a csoportszobában etetett afrikai csigákról, halakról, teknősökről, az udvaron található madáretetők- és itatók látogatóiról. Hamar megtanulták a komposztálás csínját-bínját, hasznát és eredményeit is. Kiscsoportosként zöld szíves igazolványt kaphattak a gyerekek, vállalva a zöld szívesek 10 pontjának betartását, melyekkel az állatok és növények tiszteletét, szeretetét tanulhatták meg. Minden évben kirándulást szerveztek az óvó nénik a természetbe, folyamatosan gyarapították tudásukat a környezettel, köztünk élő természeti értékekkel, kincsekkel kapcsolatban. Megtanultak környezettudatosan gondolkodni, spórolni a vízzel, villannyal, mindezt életkori sajátosságaik figyelembevételével. Ballagásukkor facsemetét kaptak, melyre azóta is vigyáznak, ápolják, gondozzák, így viszik tovább kézzelfoghatóan is az óvodában tanultakat. A Hétszínvirág Óvoda nevelőközössége kiemelt színvonalú munkájáért Paks Város Környezetéért elismerésben részesül.

 

PAKS VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KITÜNTETÉS

Képfelirat

Péger János tősgyökeres paksiként 1999. 07. 01. nappal szerelt fel a Rendőrtiszti Főiskola végeztével a rendőrkapitányságunk állományába, nyomozóként. 2004.12.01. – 2006.02.01. között a Főkapitányság Felderítő Osztálya kiemelt főnyomozója, majd kapitányságunkon 2006.02.01-től vizsgálati alosztályvezetője, majd 2007. 10.01. naptól bűnügyi osztályvezetőként látja el feladatát. 2010. 02.15-től a kapitányságvezető helyettesítését is végzi. 2005-ben munkája mellett elvégezte a Pécsi Jogi Egyetemet, kiváló eredménnyel. A szakmai ismereteit önképzés során állandóan bővíti, ennek kapcsán szakmai ismerete kiemelkedő. A bűnügyi osztály vezetőjeként felügyeli, szervezi és irányítja a paksi járás bűnüldözési tevékenységét. Megyei összehasonlításban is példaértékű eredményességgel, szakmai alázattal, mély hivatástudattal. A feladatait folyamatosan magas színvonalon, pontossággal hajtja végre, beosztottjaitól ezt következetesen, a maximális fegyelmezettség betartása mellett várja el. Tevékenységének elismeréseként több esetben részesült különböző szintű elismerésben. Kollégái, alárendeltjei szakmai felkészültségét, hivatástudatát, emberi tartását elismerik, példaként tekintik. Fellépése, szakmai múltja, hivatástudata követésre méltó. A feladatot, munkáját mindig kötelességnek, szolgálatnak, szakmai alázatú hivatásnak tekinti. Erőt, eszközöket megfelelően szervezve az ismertté vált bűncselekmények elkövetőinek elfogása érdekében irányítja, vezeti kollégáit. Részt vesz az ügyek „aprómunkáiban”. Hivatása a paksi járás bűnügyi helyzetének javítása, közbiztonsága, a rend iránti elkötelezettség. A beosztottaitól megkövetelt elvárást önmagától is megköveteli.

 

PAKS VÁROS SPORTJÁÉRT KITÜNTETÉS

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Vábró József egy emberöltőn keresztül labdarúgó játékosként, futballedzőként és testnevelő tanárként dolgozott Pakson. Egykori munkatársai az mondják róla, hogy az iskolai élet minden területén aktívan munkálkodott, több osztálynak volt osztályfőnöke, az iskolai programok, farsangi bálok, intézményi sportnapok, diáknapok lelkes szervezője és lebonyolítója volt. Több éven át vezette a testnevelés munkaközösséget. Munkáját mindig igényesen, magas szakmai színvonalon látta el. Vábró József nyugdíjas pedagógusként is aktívan részt vesz a város sportéletében. A Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Bozsik-program alközpont vezetőjeként dolgozik, heti rendszerességgel 100-130 gyermek labdarúgó fesztiválját és tornáit szervezi és vezeti, valamint bentlakásos edzőtábort szervez és irányít a megye és Paks tehetséges gyermeklabdarúgóinak. Vábró Józsefet az vezérli, hogy a jövő nemzedéke egészséges és jó fizikai állapotú legyen, a fiatalok megszeressék a sportot, és azt aktívan művelő felnőttekké váljanak.

 

GYERMEKEINKÉRT KITÜNTETÉS

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Gosztola Erzsébet 1987 óta a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola történelem-orosz-német szakos tanára. Az iskola idegen nyelvi munkaközösségének vezetője. Sok energiát fordít a tehetséges diákok felkutatására, képességeik fejlesztésére. Aktív résztvevője a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényeinek, diákjai rendszeresen adnak műsort a szervezet ünnepi alkalmain, részt vesznek programjain, és színházi látogatásokat is tesznek. A tanárnő szervezésében több ízben jártak tanítványai Ausztriában, Németországban és a Felvidéken. A kirándulások alkalmával az idegenforgalmi látványosságok megismerésén és a népismereti tudás megszerzésén túl a német nyelvet is gyakorolhatták a gyerekek. Pályázatokon, szponzorok megnyerésével támogatást gyűjt azért, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is részt tudjanak venni a programokon. Elhivatott szakember, akinek rátermettsége, jó felkészültsége kitűnő pedagógiai érzékkel párosul. Munkája során kivívta kollégái és felettesei elismerését, diákjaival és a szülőkkel mindenkor jó kapcsolatot ápolt. A kor kihívásainak folyamatos önképzéssel igyekszik megfelelni, oktató-nevelő munkáját a folyamatos megújulás, a módszertani változatosság jellemzi.

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Takács Tiborné a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán szerzett általános iskolai tanítói diplomát 1978-ban. Szakmai pályafutását Szekszárdon kezdte, 1979 augusztusától dolgozik a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, illetve annak elődintézményében. Csendes, halk szavú, ugyanakkor határozott, következetes, rátermett és felkészült pedagógus. Tanítóként, osztályfőnökként féltő gonddal, nagy szeretettel irányította a rábízott kisgyermekek fejlődését. Tanítási órái színesek, érdekesek, hatékonyak, cselekedtetésen alapulnak. Tanulócsoportjai, osztályai jól felkészülten, stabil alapokkal folytathatták tanulmányaikat a felső tagozatban. Különös gondot fordított a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására, a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelésére. A felzárkóztatásban, tehetséggondozásban komoly sikereket ért el, népszerűek voltak tehetséggondozó matematika szakköri foglalkozásai. Kimagasló szakértelmét, gyermekközpontúságát, empátiáját mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy negyven éves pályafutása során nagyon sok testvérpárt tanított, illetve számtalan egykori tanítványa hozzá íratta a gyermekét. Takács Tibornét nyugdíjba vonulása alkalmából is köszöntötték.

 

PONGRÁCZ SÁNDOR KITÜNTETÉS

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Dr. Mészáros Zsuzsanna gyermekorvos harminc éve dolgozik Pakson. Általános orvosi diplomáját 1983-ban vette át a Szegedi Orvostudomány Egyetem Általános Orvosi Karán. Az egyetem elvégzése után a szentesi kórház gyermekosztályán kezdett dolgozni, majd 1987-ben csecsemő- és gyerekgyógyász szakvizsgát tett. 1988-tól körzeti gyermekorvosként folytatta pályafutását. 1988. február 15-től dolgozik Pakson a IV. számú gyermekorvosi körzetben. 1997-ben ifjúságegészségügy és iskolaorvostan szakvizsgát tett, a gyermekkörzeti mellett iskolaorvosi feladatot is ellát. 1995-től rendszeresen részt vesz a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE ÁOK) Családorvostani Intézet által szervezett családorvosi képzéseken. 2002-től a PTE ÁOK Családorvostani Intézet házigyermekorvos-oktatója. A gyermekgyógyászati képzések mellett rendszeresen részt vesz mentori kurzusokon is. A doktronő fekészült, elhivatott, a szakmáját szerető ember. Munkáját magas szakmai színvonlaon végzi, folyamatosan képzi magát. Orvosként fontos számára az alapos elméleti felkészültség, pácienseivel empatikus, humánus, nála mindig a gyermekek érdeke áll a középpontban, nyomonköveti testi-lelki fejlődésüket. A körzetébe tartozó családokat életviteli és étkezési tanácsokkal is ellátja. 1996 óta foglalkozik gyógynövények ismeretével, amit kiegészítő terápiaként jól hasznosít. Népszerű és hiteles gyermekorvos, az őt választó családok tudják, hogy bármikor bizalommal fordulhatnak hozzá. Mindig segítőkész, kedves határozottságával segíti betegei gyógyulását. Nemcsak hivatásának magasszíntű művelője, hanem olyan ember, akire kollégái is mindig számíthatnak. Példaképként állítható a jövő gyermekorvosai elé.

 

DEÁK FERENC KITÜNTETÉS

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Vassné Skerlanitz Katalin az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Építőipari Karának Városgazdasági Szakán diplomázott 1977-ben. Szakmai pályafutását a tatabányai városi tanácsnál kezdte, az építési osztályon építési hatósági feladatokat látott el. 1982-ben került Paksra családjával és a városi tanácsnál folytatta a munkát. Azóta is a Paksi Polgármesteri Hivatal köztisztviselője, egy rövid kitérőtől eltekintve mindvégig az építéshatósági ügyintézés területén tevékenykedett. 2010-ben beiratkozott az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének levelező tagozatára, ahol építési jogi szakokleveles mérnök képesítést szerzett. Jelenleg a Paksi Polgármesteri Hivatal műszaki hatósági csoportjának vezetője.