Győrffy József jelentős szerepet tölt be Paks város életében, személyes emberi példamutatásával társadalmi szerepvállalásával és életpályája révén a város megbecsült, köztiszteletben álló polgára. Győrffy József egy Baja melletti faluban, Dávodon született 1948-ban. Az általános iskola befejezése után papírgyártást tanult Dunaújvárosban. Technikusi végzettséget szerzett. Tanulmányait pár évvel később a Könnyűipari Műszaki Főiskolán folytatta, de nem fejezte be, mert 1983-ban elhelyezkedett az atomerőműben. Akkor költözött Paksra. Ezután munkájához kapcsolódóan vegyésztechnikusi végzettséget szerzett. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál művezető, majd technológus volt. 2003-ban, nyugállományba vonult, hogy minél több időt tölthessen festészettel. A festészet és a rajzolás iránt már gyermekkorában nagy vonzalmat érzett. Később is, ha tehette, minden szabad idejét ennek szentelte. Művészeti ismeretek és a technikák elsajátításában segítségére voltak a különböző szakkörök, tankönyvek és a művésztársak. 1986-ban bekapcsolódott a paksi művelődési házban a Hopp-Halász Károly által vezetett alkotókör munkájába. Győrffy József tagja volt a Tolna megyei Art 999 művészcsoportnak és a paksi AlternArt Egyesületnek. Jelenleg tagja az Országos Képző és Iparművészeti Társaságnak, ami táborozási és kiállítási lehetőségekkel is jár. Négyféle technikával dolgozik: olaj, pasztell, akvarell, tűzzománc. Szereti a természetet, amely alkotásai kimeríthetetlen forrása. Célja, hogy a felsorolt technikákkal megörökítse Paks város utcáit, nevezetes épületeit, a Duna-partot, és ezeket az alkotásokat máshol is bemutathassa. Bárhol van kiállítása a kiállított alkotások zömét paksi képek alkotják. Számtalan önálló és közös kiállítása volt már, Tolna megyében, az országban és külföldön. Ezek közül különös jelentőségű volt számára 2008-ban, az önkormányzat megbízásából, a Budapesten a Dunapalotában Mözsi Szabó István és Kovács Ferenc festőművészekkel közös tárlat, valamint Kaposváron a Turinform Irodában a Paks város bemutatását ábrázoló tűzzománc képek. Képei vannak még Paks testvérvárosaiban. Győrffy József alkotásai megtekinthetők középületekben, például a paksi polgármesteri hivatalban, a balatonfüredi rekreációs központban, az atomerőműben. A dunakömlődi templom stációképeit is ő készítette tűzzománcból, melyeket az akkori püspök, Mayer Mihály szentelt meg. Ugyancsak ott látható a Szent Mónika-olajfestménye. Képei szerepelnek a Négyszemközt a természettel és a Magyar kézművesség című könyvekben. A város több alkalommal is az ő képeit adományozza a kitüntetetteknek. A város ismert alkotója, gyermekrajzpályázatok zsűritagja, a Paksi Tükör című folyóirat alapító szerkesztőségi tagja.
Kovács Mihály tősgyökeres paksi családból származik. 1986-tól dolgozott a Paksi Atomerőműben, a külső technológiai osztályon, épületgépész technikusként. A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszakszervezeténél, vagyis a PADOSZ-nál két cikluson keresztül, több mint száz tag által választott főbizalmiként látta el szakszervezeti feladatát, nyugállományba vonulásáig élvezte a tagság bizalmát. Ahol feladatot vállal, ott aktív szereplője, motorja a közösségépítő munkának, az ezt szolgáló rendezvényeknek. Az Együtt a parlagfű ellen Alapítványnál évtizedeken át kurátorként látott el segítő, támogató feladatot. A ’90-es években az alapítvány által meghirdetett és a környékbeli településekre is kiterjesztett parlagfűgyűjtési akciók egyik lelkes szervezője volt. A katolikus egyházközségnél világi képviselőként tevékenykedett. Újabban egy kirándulós, kerékpáros programokat szervező csapat oszlopos tagja. Kovács Mihály a szüleitől örökölt Sárgödör téri présházát eredeti formájában újította fel, és egyike volt azon tulajdonosoknak, akik a présházak és a tér sorsát szívügyüknek tekintették. 2001 májusában összeültek és megalapították a Paks Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesületét. A Márton-napi újboráldás és a Sillerfesztivál kedvelt városi rendezvényként színesíti a helyi kulturális életet. Kovács Mihály az egyesület főpohárnoka, műkedvelő, hobbiborászból mára komoly paksi borosgazdává nőtte ki magát. Borait megméreti országos versenyeken is, ahonnan rendszeresen hoz haza aranyérmeket. 2013-ban és 2022-ben az Országos Sillerfesztivál keretében tartott borversenyen aranyérmes borával elnyerte a Legjobb paksi siller címet. Más településeken maga is részt vesz borbírálatokon. Szívügyének tekinti a paksi borok minőségének, elismertségének emelését, régi hírnevének visszaszerzését. Sokan nem tudják, de erősen kötődik a Paksi Életfa Idősek Otthonához édesanyja révén, aki több mint 13 évig volt az otthon lakója. A dolgozók számára jóleső érzés, hogy Kovács Mihály azóta sem felejtette el őket, a mai napig számíthatnak rá. Az évek során önzetlen felajánlásaival szebbé tette a lakók hétköznapjait, számos alkalommal tartott számukra borkóstolót a tőle szokásos humoros előadásmódjával. Több csapatépítő tréning jó hangulatához járult hozzá a borral kapcsolatos érdekes, mulatságos írások ismertetésével. Kovács Mihálynak is hozott nehézségeket az élet, melyeken a gyermekei, az ő szeretetük segítette át.
Bartal Edit szakmai pályafutását 1982-ben a komáromi Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte képesítés nélküli nevelőként. 1983-ban végzett az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán általános iskolai tanítóként, orosz szakkollégiumi képzéssel. Ugyanebben az évben kezdte meg a munkát a Paksi Bezerédj Általános Iskola nevelőtestületében. Negyven évet dolgozott az oktatásban odaadással, önzetlenül, alázattal, soha ki nem fogyó lendülettel és lelkesedéssel. Minden tanévben ő volt a beiskolázási programok főszervezője. Innovatív munkaszemlélete számos továbbképzés, átképzés elvégzésére ösztönözte. Az elsők között szerezte meg az Európai Számítógép-használói ECDL jogosítványt, ezáltal is úttörő szerepet vállalt az infokommunikációs eszközök alkalmazása terén a tanítás-tanulás folyamatában. Szakmai felkészültsége, tapasztalata, a gyermekek iránti szeretete, a szülőkkel kialakított jó kapcsolata, nyugodt, kedves egyénisége, odaadó, segítőkész munkavégzése elismerést váltott ki munkatársai körében, amelyet az intézmény alapítványának a Paks Polgári Iskola „A tanulókért, szebb emberibb környezetért” Alapítvány kitüntetésével ismertek el 2001-ben és 2022-ben. Huszonegy évig vezette az alsó tagozatos gyermekek Cseresznyéskert Erdei Iskola nyári táborait. Pedagógus munkatársait is önzetlenül támogatta, segítette, 2000-től az alsó tagozatos munkaközösség vezetői feladatait is ellátta. Az intézmény mentortanítójaként tevékenykedett, patronálta az ifjú tanítójelölteket, segítette tapasztalataival a pályakezdőket.
Hegedüs Ferencné 1985-ben a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán szerezte általános iskolai tanítói diplomáját. Pedagógusi pályáját Pakson, a II. Számú Általános Iskolában kezdte 1985. augusztusában, azóta dolgozik a Paksi II. Rákóczi Ferenc Altalános Iskolában, illetve annak elődintézményében. Határozott, következetes és sokszínű pedagógus. Meghatározó és értékes tagja a tantestületének, munkaközösségvezetőként, osztályfőnökként és pedagógusként is mindig az iskola érdekeit tartja szem előtt. A tanulóival jó közösséget alkot, gondolkodni tudó és gyakorlatias diákká neveli őket. Sokszínűségét jellemzi, hogy az alsó tagozatos diákok sportéletét, versenyeztetését összefogja, a napközis munkaközösség vezetőjeként a nyári napközis illetve a sóstói táborokat szervezi. Ötleteivel színesíti és gazdagítja az iskolai rendezvényeket, tevékenyen részt vállal az iskolán kívüli programjaikon is. Tanítványai számos eredménnyel büszkélkedhetnek a matematika tantárgy és a sport területén. Nagy pedagógiai hozzáértéssel foglalkozik a lelki nehézségekkel küzdő gyerekekkel. Lelkesen vett részt az iskolai fejlesztésekben, a város, az iskola jó hírének terjesztésében. Munkáját megbízhatóság és alaposság jellemzi. Kollégáival, vezetőivel való együttműködése példa értékű. Az eredményesség érdekében mindig a szakmai és emberi problémák megoldására törekszik. Mintaadó ember és pedagógus, a gyerekek és munkatársak szeretik, tisztelik, nagyra becsülik. Munkaszeretetét, szorgalmát és elhivatottságát vezetői, kollégái és a szülők is elismerik.
Bosnyák Zoltánné 1978-ban képesítés nélküli óvónőként kezdte szakmai pályafutását a paksi Vörösmarty utcai óvodában. 1981-ben diplomázott a Kecskeméti Óvónőképző Főiskolán. 1987-től a III. számú óvodában dolgozott tagóvodavezetőként. 1999-ben sikeresen pályázott a Mesevár óvoda, majd 2004-ben az összevonással létrejött Paksi Benedek Elek Óvoda intézményvezetői posztjára. 2014-ben mesterpedagógus végzettséget szerzett, mára már közoktatási szakértői feladatokat is ellát. A Soproni Pedagógiai Főiskolai Kar tanáraival közösen tevékenykedett az Óvodai nevelés játékkal, mesével című országos, akkreditált nevelési program előkészítésében és megvalósításában. Megalapították a Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők Egyesületét, melynek Bosnyák Zoltánné több mint tíz évig volt az elnöke. Lokálpatriótaként több helyi civil szervezet tagja. Hitvallása szerint az óvodás gyermekek mozgásfejlesztésére is minden lehetőséget ki kell használni. Aktívan részt vesz a foglalkozások levezetésében, huszonegy évig szervezte és bonyolította le a város óvodásainak szóló olaszországi sítáborokat. Több alkalommal vezetett óvónői delegációt Paks testvérvárosaiba, Reichertshofenbe és Loviisába. A Tempus Közalapítvány, majd az Erasmus Program pályázatain szerepeltek sikeresen, Írországtól Görögországig Európa számos óvodájának programjába nyertek betekintést, és több mint tíz ország óvónőit látták vendégül. 2016-ban Paks Város Képviselő-testülete Gyermekeinkért díjjal jutalmazta, idén pedig a Mesevár óvoda saját szakmai elismerését nyerte el. A Paksi Benedek Elek Óvoda idén megkapta az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet.
Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott, a római kori régészetre specializálódott. Pályáját a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban (ma Wosinsky Mór Múzeum) kezdte. 1994-ben csatlakozott a Paks város által alapított Paksi Városi Múzeumhoz, majd 1998-tól öt cikluson át töltötte be az igazgatói posztot. Tervásatásokat végzett Lussonium római erődjében és temetőjében. 2009-ben az ő ásatásán került elő a „császárláb”. Jelentős szerepet vállalt a dunakömlődi Bottyánsánc bemutatásában és szakmai fejlesztésében. A Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság a római kori romkertet Tolnaikumnak minősítette. Több mint egy tucat kiállítást rendezett önállóan, illetve társrendezőkkel a múzeumban. Közülük talán a legfontosabb a Paksi Metszet állandó tárlat, amely az Év kiállítása 2016 pályázaton elismerő oklevelet kapott. A múzeum kapcsolatrendszerének fejlesztése révén a Paksi Városi Múzeum országos és nemzetközi elismertségre tett szert. Ezt jelzi a Pécsi Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodás, a Pulszky Társaság munkájába való bekapcsolódás, illetve a nemzetközi programokhoz való csatlakozás. Irányítása és a fenntartó intenzív támogatása mellett a Paksi Városi Múzeum kismúzeumból közepes méretű területi múzeummá vált. Kuratóriumi elnöke a Pákolitz István Alapítványnak, tagja volt a Paksi Települési Értéktár Bizottságnak, kezdeményezője a Zentai Városi Múzeummal való együttműködési programnak. 2010-ben megkapta a Paks Város Kultúrájáért kitüntetést. Az irányításával zajló múzeumi szakmai munkát a Pulszky Társaság 2006-ban Poroszlai Ildikó-díjjal ismerte el.
Amikor elérkezett a pályaválasztás ideje, nem volt kérdés, hogy Ferenczi Ildikó segítő szakmát választ. Egészségügyi szakközépiskolában érettségizett, majd számos képzésen, szakképzésen szerzett bizonyítványt. Húsz évig egészségügyi területen dolgozott, ezzel párhuzamosan hivatásos gondnoki tevékenységet vállalt és a Vöröskeresztnél is önkénteskedett, véradásokat szervezett, adományokat osztott a rászorulóknak. Huszonnégy éve próbálja segíteni, támogatni a fogyatékossággal élőket, hátrányos helyzetűeket, hajléktalanokat, pszichés betegséggel élőket. Hogy ezt minél hatékonyabban tudja tenni, szociális munkás diplomát is szerzett 2015-ben. Abszolút elhivatott szakember, dolgozott gondozónőként, mentálhigiénés munkatársként, intézményvezető ápolóként, és immár három éve vezeti a Paksi Életfa Idősek Otthonát. Igyekszik komfortosabbá tenni a gondozottak mindennapjait, otthonosabbá tenni számukra környezetüket, nyugodt, biztonságos légkört kialakítani, vidámabbá varázsolni mindennapjaikat. A legfontosabb számára az emberközpontú idősellátás minden feltételének megteremtése és biztosítása. A koronavírus-járvány miatti tiltások óriási lelki megterhelést róttak a lakókra. Ferenczi Ildikó ezt úgy próbálta enyhíteni, hogy egy olyan látogatószoba létrehozását kezdeményezte, ahol a lakók és hozzátartozóik fizikailag ugyan nem érintkezhettek, de láthatták egymást és beszélgethettek. Pályázatok és jó kapcsolatok révén megálmodott és létrehozott az intézmény területén egy emlékező sétányt. A parkosított udvarban faragott táblák, kerámia tárgyak kaptak helyet, ezek között merülhetnek el gondolataikban, emlékeikben a lakók akár egyedül, akár szeretteikkel. A kerámiák elkészítése nemcsak a keramikus, hanem a lakók kézügyességét is dicséri. Bevonásuk az udvar szépítésébe cél volt, hiszen a foglalkoztatás, a hasznosság érzése megkönnyíti az idősek mindennapjait. Napjainkban egyre több demenciával élő van az idősotthonokban, ami megnehezíti a dolgozók és a mentálisan ép lakók életét is. Erre az a megoldás mutatkozott a legkézenfekvőbbnek, ha az intézményben külön részleget alakítanak ki a demenciával élőknek. Az ehhez szükséges átalakítás és ennek megszervezése is a kitüntetett nevéhez fűződik. A célja mindig az volt, hogy az intézmény olyan legyen, amilyent a saját hozzátartozóinak is nyugodt lelkiismerettel ajánlana és elfogadna. Hogy ezt sikerült elérni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre súlyosbodó demenciával élő édesanyját is az otthon lakói között tudhatta.
