Akadálymentesített verzió

Hírek

Új imázsfilm készült Paksról

2017.12.12, 17:18 | Paksi Hírnök

Elkészült Paks városbemutató- illetve imázsfilmje, mindkettő Vida Tünde és Babai István alkotása. A filmekről sajtótájékoztatót tartott az alkotópáros, Szabó Péter polgármester és Kovács Sándor alpolgármester a Városházán. Bár négy éve készült már imázsfilm, a mai felgyorsult világban mindenképpen időszerű két-három évente megújítani a városról alkotott képet – hangsúlyozta Szabó Péter polgármester kiemelve, hogy főként szükséges ez most, amikor olyan jelentős beruházás előtt áll a város, mint az atomerőmű-építés. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy két filmet is készíttet Paksról, melyek munkálataival a Tolna megyei imázsfilmet is jegyző Vida Tünde-Babai István alkotópárost bízták meg. A városismertető film hosszabb, több mint hét perces, és elsősorban a befektetőknek, illetve az ide érkező munkavállalóknak készült. Az imázsfilm két-három percben teremt hangulatot, amellyel arra készteti megtekintőjét, hogy látogasson el Paksra. A polgármester úgy véli, hogy jól sikerültek a filmek, és elérik céljukat. Vida Tünde azt mondta, arra törekedtek Babai Istvánnal, hogy a négy évszakot felölelő forgatás során minél több modern képalkotó eszközt és módszert alkalmazzanak, hogy reális, de szép képet mutassanak a városról. A bőség zavarával küszködtek, le kellett szűkíteni az információkat annak érdekében, hogy beleférjenek az időkeretbe; folyamatosan egyeztettek a városvezetéssel is. Munkájuk során kedvező fogadtatásra találtak a paksiak körében, akik közül többen jelentkeztek szereplésre, miután megtudták, hogy imázsfilmet készít a páros. Kovács Sándor alpolgármester kiemelve a városmarketing szerepét méltatta az alkotásokat, amelyek elé nagy várakozással tekintett. Megjegyezte, hogy a filmek teljes körűen bemutatják a várost, ezen belül sok olyan dolgot is, amiket a hétköznapokon nem mindig veszünk észre. A filmek a magyar mellett angol, német és orosz nyelven lesznek elérhetőek Paks megújult honlapján, illetve a későbbiekben adathordozó eszközön is.

Készül az önkormányzat a sokasodó feladatokra

2017.12.11, 21:25 | Paksi Hírnök

Majd’ három tucatnyi napirendet tárgyalt idei utolsó ülésén a város képviselő-testülete. Az ülést nyitó közmeghallgatás egyetlen hozzászólója Binder Edit volt, aki amellett, hogy szorgalmazta a Petőfi és csatlakozó utcák vízelvezető árkainak lefedését, több közlekedésre vonatkozó kérdést, javaslatot tárt a városvezetők elé. Szabó Péter polgármester válaszában emlékeztetett rá, hogy elkészült és véleményezés alatt áll a közlekedési koncepció, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. A piac elköltöztetését nem tervezi az önkormányzat, viszont felmerült egy vásárcsarnok építésének gondolata, mondta a témához fűződő kérdésre Szabó Péter. A testület hetedjére módosította idei költségvetését keretet biztosítva a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, korszerűsítésére, az ASE és PSE támogatására, valamint a településrendezési eszközök módosítását szolgáló összeg emelésére. Három százalékkal növelték az önkormányzati lakások bérleti díját, 3,6 százalékról 2,2-re mérsékelték az építményadó mértékét a kis- és középvállalkozóknak tett ígérethez híven annak eredményeként, hogy a Paksi Atomerőművel sikerült megállapodást kötni 15 éves időszakra. Kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Liget utcában a volt borkombinát területét, mert ott a tervek szerint lakások épülnek. A határozatban kikötötték, hogy készüljön beépítési tanulmányterv. Elfogadták a Pollack Mihály utcától északra fekvő terület telepítési tanulmánytervét és beépítési tervét azzal a kitétellel, hogy megvizsgálják egy záportározó építésének szükségességét. A testület döntése értelmében változik a hivatali struktúra, új osztályok jönnek létre, átcsoportosítások történnek annak érdekében, hogy az erőműbővítés miatt megnövekedett feladatmennyiséggel meg tudjanak birkózni. A hivatal munkájának értékelésekor – ami szintén ezen ülés témája volt – dr. Blazsek Balázs azt mondta, jövőre bizonyára egyes területeken nagyobb létszámra lesz szükség. Szintén az atomerőmű bővítéséhez fűződő feladatokkal indokolták egy új cég, a Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. létrehozását. A társaság elsősorban a kormánnyal kötendő külön megállapodásban szereplő beruházások lebonyolításáért és az így létrejött vagyontárgyak kezeléséért felel, vezetője dr. Darányi Attila lesz. A törzstökéhez szükséges 30 millió forintot a felhalmozási céltartalékból biztosítják a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú társaságnak. Átalakítják a DC Dunakom Plusz Kft.-t zártkörűen működő részvénytársassággá. A feladat elvégzésével dr. Sárosi Józsefet bízzák meg. A 2018 februárjától új struktúrában működő céggel szemben a városvezetés elvárása, hogy a mostani színvonalon gondoskodjon a közterületek, parkok fenntartásáról, illetve versenyképessége javításával tegyen szert többletbevételre, így garantálva a munkaerő helyben tartását. A megfelelő cégstruktúra, személyi állomány és géppark kialakítása olyan megrendeléseket eredményezhet, amelyekben a helyi cégek alvállalkozóként bekapcsolódhatnak – részletezte a döntés hátterét Szabó Péter. A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt a Paksi Ipari Park fejlesztésére vonatkozó előterjesztésről és a Paks Kultúrájáért kitüntetésről. Az elismerést Szeriné Hipszki Györgyinek, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium magyar tanárának ítélte egyhangú döntésével a város képviselő-testülete.

Együttműködési megállapodást írtak alá a Paksi Metszetben

2017.12.07, 19:02 | Paksi Hírnök

Együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Régészeti Tanszéke és a Paksi Városi Múzeum. A dokumentumot prof. dr. Bereczkei Tamás dékán és dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a múzeum igazgatója írták alá a Paksi Metszetben. – Hosszú évek óta a pécsi egyetem tanszéki tanásatásaként is funkcionál a lussoniumi feltárás, de egyéb együttműködések is voltak a két intézmény között, így például konferencia és kiadvány is született már közös munkájuk eredményeként, illetve múzeumpedagógiai órára is érkeznek hallgatók a paksi múzeumba – tájékoztatott dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna. A múzeum igazgatója kiemelte, hogy régi elképzelésük vált valóra az együttműködési megállapodás aláírásával, ami további lehetőségeket ad a partnerségre az oktatás, kutatás területén. – A lussoniumi ásatásokon a hallgatók megismerik azokat a technikákat, módszereket, ásatási ismereteket, amelyeket a munkájukban alkalmazni kell, így nem csak elméleti régészeti oktatásban részesülnek, ami fontos számunkra – mondta Prof. dr. Bereczkei Tamás dékán. Hozzátette, hogy új képzési követelményrendszer lépett életbe az elmúlt egy évben, amiben hangsúlyos, hogy több gyakorlati oktatást építsenek be a hallgatók képzésébe. Szabó Péter, Paks polgármestere köszönőjében kiemelte, hogy örömteli a megállapodás, mert így még intenzívebb lesz az együttműködés a két intézmény között. Hozzátette, hogy az elmúlt hetekben a város önkormányzata és a Pécsi Tudományegyetem tárgyalássorozatot folytatott, aminek eredményeként együttműködési megállapodást fognak kötni, várhatóan valamikor a jövő év elején. A most aláírt megállapodás ennek jó előszele – fogalmazott. A témáról bővebben olvashatnak a Paksi Hírnök december 15-én megjelenő számában.