Paks, a sportváros

Paks már régóta a sport városnak számít, hiszen az olimpiai- és világbajnok cselgáncsozó Kovács Antal mellett, a szintén cselgáncsozó Braun Ákos is nyert világ-, illetve Európa-bajnokságot. A kenus Kozmann György két olimpián is harmadik lett, emellett öt világbajnoki és négy Európa-bajnoki arannyal büszkélkedhet. A város olyan kiváló sakkozókat is adott az országnak, mint Berkes Ferenc, Fodor Tamás és Ács Péter, mindhárman korosztályos világbajnokok. A jövőt pedig Bor Barna és Csoknyai László cselgáncsozó, továbbá Boros Gergő kajakos jelenti, de folyamatosan jelentkeznek a fiatal tehetségek.​

A város sportélete kiváló hagyományokkal rendelkezik, a paksiak életében mindig is meghatározó szerepet játszott a sport. Köszönhetően a város mindenkori vezetésének, illetve az itt letelepedett gazdasági egységeknek, kezdetektől fogva igyekeztek megteremteni a sportolás feltételeit, lehetőségeit.

Paks egyike az ország azon 17 településének, mely a sportélet fejlesztése, a változatos és aktív sporttevékenységek biztosítása érdekében végzett kiemelkedő munkája eredményeként, Nemzeti Sportváros (1995) címet kapott.

Az állami elismeréshez méltóan, a város önkormányzata, az atomerőmű, de a vállalkozások és magánszemélyek is támogatják a sportéletet, az egészséges életmód és a mozgás iránti feltétlen elkötelezettséggel. A város lakói szeretik nézni a sportrendezvényeket, de mindemellett aktívan művelik is. A legkisebbektől a legidősebbekig, számos szakosztályban és szakcsoportban mozoghatnak, sportolhatnak a paksiak, akik a rendszeres testedzés hívei. A lakosságnak kb. 8 százaléka igazolt sportoló.

A városban sportcsarnok, tanuszoda, strand, télen műjégapálya, több szabadtéri sportpálya, műfüves pálya, teniszcsarnok, edzőterem várja a sportolni vágyókat, nem is beszélve a Duna kínálta lehetőségekről. Paks számos rangos nemzetközi és hazai versenynek ad otthont, a labdarúgástól, a cselgáncson és ökölvíváson keresztül, a kosárlabdán át a sakkig. Olimpiai-, világ-, Európa- és országos bajnokaink öregbítik a város és az egyesületek hírnevét, szereznek híveket és újabb rajongókat sportáguknak.

Két jelentős egyesület működik, a Paksi Sportegyesület (PSE) hét szakosztállyal (labdarúgás, tenisz, ökölvívás, karate, ritmikus gimnasztika, tájfutás, szabadidősport), és az Atomerőmű Sportegyesület (ASE) hat szakosztállyal (judo, kajak-kenu, kosárlabda, labdarúgás, sakk, szabadidősport). Érdemes megemlíteni, hogy a szabadidő szakosztályon belül megalakult kilenc szakcsoport: asszonytorna, asztalitenisz, sí, természetjáró, öregfiúk labdarúgó, kosárlabda, teke, karate, vitorlás. Igen színes a választék.

A nemzetközi sikereket elért sportolók teljesítményét minden évben külön is elismeri Paks Város Önkormányzata, azzal a céllal, hogy ne csak a felkészülést segítse, hanem az elért eredményeket is jutalmazza. Ezzel is elismerve a sportolók akaratát, erejét, amit hosszú éveken keresztül a sportágukba fektetnek, és kimagasló eredményeket érnek el.

A város önkormányzata 2006 óta "Paks város Sportjáért" kitüntetést adományoz a város sportéletében dolgozó azon személyek részére, akik a város sportjáért, a város hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak. A kitüntetés átadására minden második év május 6-án, a Magyar Sport Napján kerül sor.

Néhány mondat a kezdetekről

A paksi sportéletről az első írásos emlék 1912. augusztus 4-ről maradt fenn, amikor a paksi diákcsapat labdarúgó mérkőzést játszott a bölcskei diákokkal. Nemsokkal később megalakult a Paksi Atlétikai Sport Club, melyen kívül még három labdarúgó csapat is működött kisebb nagyobb sikerrel a városban. A másik igen régre visszanyúló sportág a kosárlabda. Alapítói 1946-ban a kereskedelmi középiskola tanulói voltak, akik 1948-tól bekapcsolódtak a versenysportba is.

A Paksi Sportegyesület 1952-ben, az Atomerőmű Sportegyesület 1979-ben alakult meg.

1982-ben kérték fel az ASE kajak-kenu szakosztály vezetésére Hajba Antal olimpiai helyezett, világbajnok kenust, aki a jelenleg már szintén világbajnokokat nevelő szakosztály alapjait rakta le. Belépett a szakosztály a nemzetközi kajak-kenu életbe is azzal, hogy 1987-ben Hoffmann Ervin a világbajnokságon három aranyat nyert, és egyben ő lett a megye első világbajnoka. Az 1990-es évek közepétől ifjúsági Európa- és világbajnoki címeket gyűjtöttek a szakosztály sportolói. Siebel Lajos kajakban, Kozmann György és Feil Imre kenuban szerzett aranyérmet. A szakosztály legeredményesebb versenyzője Kozmann György, aki négy felnőtt világbajnoki, négy Európa-bajnoki aranyérmet szerzett és kétszer állhatott fel az olimpián a dobogó harmadik fokára. A szakosztály versenyzői a 2010-es évben hét magyar bajnoki címet nyertek, a Maraton és a Síkvizi Magyar Bajnokságokon. A jövő reménységei közül szükséges megemlíteni Boros Gergely, Somorácz Tamás, Kiszli Vanda és Fenyvesi Réka nevét, akik már eddig is sok nemzetközi versenyen bizonyították tehetségüket.

Olasz Gyula és Váradi János 1979-ben indította el az ASE cselgáncs szakosztályát,  amely azóta már egy olimpiai bajnokot is adott Magyarországnak, megannyi Európa- és világbajnoki címet nyerő versenyző mellett. 1982-ben Tuncsik József, a sportág egyik nagyja is a paksi sportegyesülethez került, és ez tovább népszerűsítette a sportágat a városban. Hangyási László 1987-ben került Paksra, 1989 óta tölti be a vezetőedzői posztot. Hangyási László edző segítségével, az ASE adta a judo sportág első magyar olimpiai- és világbajnokát, Kovács Antalt, aki hatszoros magyar bajnok, egyetemi világbajnok, világkupa győztes, több Európa- és világbajnoki érem tulajdonosa. Meg kell említenünk Braun Ákos nevét is, aki 2005-ben világbajnok és Európa-bajnok lett, emellett egyetemi világbajnok, csapatban Európa-bajnoki ezüstérmes, világkupákon helyezett és magyar-bajnok.

Az ASE sakk szakosztálya megalakulásakor célul tűzte ki, hogy alapjában saját nevelésű fiatal játékosokból alakítja ki csapatát, így nagy hangsúlyt fektettek az ifjúsági sakkozásra, sakkoktatásra. Innen indulva 2001-ben megszerezte Magyarország  „Legjobb szakosztálya” címet. A szakosztály eddigi legnagyobb eredményei: Ács Péter a húsz évesek, Fodor Tamás a tíz évesek között szerzett világbajnoki aranyat 2001-ben, Berkes Ferenc 2002-ben megnyerte a tizennyolc éven aluliak világbajnokságát.  A  sakkolimpiákon paksi játékos is tagja volt a magyar válogatottnak (Ács Péter, Berkes Ferenc, Vajda Szidónia). 2004-től a szakosztály rendezésében, a Marx György versenysorozat révén évről-évre egy nemzetközi szinten is kiemelkedő sakkeseménynek ad otthont Paks városa.

1980-ban Nagy János megalapította az ASE kosárlabda szakosztályát. 1984-ben Hesser Zoltán edző a bajnokság élmezőnyébe juttatta a paksi ifjakat. 1986-ban Simon Károly vezetőedző közreműködésével tarolt csapatunk, így jutottak fel az NB I-es bajnokságba, ahol napjainkban is szebbnél szebb eredményeket tudhatnak magukénak. Az ASE csapata a magyar bajnokság egyik legsikeresebb csapata lett, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a négy-négy bajnoki cím és kupagyőzelem. Az ASE csapatában sok válogatott játékos megfordult az évek során, pl.: Gulyás Róbert, Morgen Frigyes, Radovics József, Sitku Ernő, Fodor Márton és Fodor Gergely, Czigler László, Mészáros Zalán, Horváth Ákos, Körtélyesi Gergely. A csapat kiemelkedő játékosa Gulyás Róbert, 1999-ben tagja volt az Európa-válogatottnak.

A Paksi SE labdarúgó csapata a nyolcvanas években az NB III-ban játszott, 1990-ben megnyerték a bajnokságot és feljutottak az NB II-be. 1993-ban a két paksi futballcsapat vezetői rájöttek, hogy felesleges két csapat a kisvárosban és megállapodást írtak alá a közös labdarúgó szakosztály működtetéséről. A 2005/2006-os bajnokságban nagyot alkotott a csapat, a paksi labdarúgás történelmében először az első osztályba jutott. Ekkor hozták létre a Paksi SE-n belül a Paksi Futball Clubot (Paksi FC). Az utóbbi évekből vannak csak ismertebb játékosai a paksiaknak. Itt játszott Tököli Attila és Lisztes Krisztián, de játszott a csapatban Salamon Miklós, Molnár Zoltán, Éger László, Márkus Tibor és Zováth János. Atomic Strike néven szurkoló csoporttal is büszkélkedhet a város, akik 2006-ban alakultak és a tribünnel szemben lévő hosszanti lelátón szurkolnak. A Paksi FC (szponzorált nevén MVM Paks) a 2006/2007-es szezon óta legnagyobb sikerét 2011-ben érte el, amikor megnyerte a Ligakupát és a bajnokságban ezüstérmes lett. A paksiak kiváló eredményeinek értékét növeli, hogy a többi magyar profi klubbal ellentétben egyetlen külföldi labdarúgót sem foglalkoztatnak.

Az PSE ökölvívó szakosztálya versenyzői közül, még ma is emlékszünk „Bogesz” és „Kacsa” nevére, akik paksi színekben verekedték magukat a profi boksz elitjébe. Bognár László a Nemzetközi Boksztanács (IBC) és a Nemzetközi Bokszunió (IBU) könnyűsúlyú világbajnoka volt, a nagyváltósúlyú Kalocsai Zoltán, aki a magyar profik között a Boksz Világunió (WBU) interkontinentális címig és első magyarként a Boksz Világszervezet (WBO) profi világbajnoki mérkőzéséig jutott. Mindenképpen szólnunk kell még Erős Lajosról, aki 1988-ban olimpiai ezüstérmet szerzett. Az egyesület versenyzői Kajtár László, Feil Ádám és Szakály Sándor edzők irányításával, azóta is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a meghívásos és regionális versenyeken, és többen bekerültek a magyar válogatottba is.